Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 5-6. szám - Az ingatlan vételi szerződés bírói gyakorlatából

AZ INGATLAN VÉTELI SZERZŐDÉS 223 rozata ilyen igények támasztására májusi országos esőként hatott. ítéleteiben a Kúria eddig még utólagosan nem engedélyezett ingatlanvételár leszállítást s megmaradt azok között a keretek között, amelyeket fent idézett iránytszabó határozata állított fel magának. Hogy mi lesz végső állásfoglalása e kérdésben, még titok, erős a gyanúm azonban, hogy ezen a téren nem őszinte indokolásokkal állunk szemben. Hogy a mezőgazdasággal foglalkozó rétegek helyzete különleges elbírálást igényel, az nem lehet kétséges; ez a réteg az, amely Magyarország jellegét megadja, s ugyancsak ez a réteg az, amely a gazdasági visszaesést a legkatasztrófálisabb mértékben érezte meg. Tudott az is, hogy az előbb már említett földvásárlásokból kifolyóan a felek által megoldhatatlan helyzet teremtődött. A vevő fizetni nem képes, a pénzintézet kénytelen perelni, bár meggyőződés nélkül teszi és a gazdavédelmi rendeletek folytán főleg pozitív eredmény nélkül, mégis a mezőgazdasági réteg helyzetének súlyosbítását eredményezi. A gazdavédelmi rendelkezések a bajt ott rögzítették, ahol éppen lehetett. Az erdőégés terjedését megakadályozták, a csuszamló hegyoldalak tempóját lassították, azonban gyökerében a bajt nem orvosolták, mert nem orvosolhatták. Végül is a dolog a legtöbb esetben odáig jut, hogy az adós ingatlana árverésre kerül és a vevő nem igen lehet más, mint a hitelező pénzintézet. Ez utóbbi ilyenformán földbirtokossá vedlik át és bankszerű rendeltetésének továbbra nem tud megfelelni. A pénzintézet rendeltetése a gazdasági é'et hitellel való ellátása, minthogy azonban a pénzintézet vagyona az ingatlanok kényszerű vétele folytán immobil1! lesz, nem képes többé ellátni gazdasági feladatát, de nem képes ellátni a gazda feladatait sem, mert ehhez viszont szervezete, beállítottsága, felkészültsége nincs. Kézenfekvő tehát, hogy olyan megoldást kell találni, amely a pénzintézetből újra bankárt és a parasztból újra gazdát csinál. A francia konvent annakidején törvényt hozott, kimondván, hogy a gyermek atyja az, akit az anya megjelöl. Ennek a törvénynek az volt a rögtönös hatása, hogy a szegényebb osztályok bámulatos sterilitást mutattak és a természetes atyák tisztára a jólszituáltabb emberek köréből kerültek ki. A Code Napóleon az ellenkező végletbe esik, amikor a 240. §. kimondja, hogy az atyaság bíróság előtti keresése tilos, kivéve két esetet: a leányrablás és az elismerés esetét. S ennek a kegyetlen rendelkezésnek dacára is a házas-