Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 4. szám - A magánjogi törvénykönyv javaslatának 2064. par.-áról

DK. SCHWA3RTZ l/IDOK # hatja, mert hiszen a pernyertes — végrehajtató — bemutat­hatja az időszaki lap írását arról, hogy mennyi a közlés díja és erre az összegre elrendelhető lesz a végrehajtás. Ennek a módozatnak van egy számottevő előnye épp a pernyertes író, művész és más hasonló szerző előnyére: nem kell kockáztatnia a közzététel díját; a közzétételt akkor esz­közli, ha már behajtotta annak díját a pervesztestől. Ha a behajtás nem sikerül, hát a pernyertes fél nem fogja a köz­zétételi költséget is még ráfizetni az ügyre, amelyre a per­nek nagy költségeiben már netán úgyis sokat ráfizetett. Reméljük, hogy a kir. Kúria majd az élébe kerülő ese­tekiben fokozatosan ki fogja építeni a közzétételre nézve bölcs kezdéssel megindított szabályozást, melyet fentismer­tetett ítéletében megkezdett. Ilykép a közzététel mint a jó­vátételnek egyik hathatós instrmentuma elnyeri gyakorlati hivatását és nem lesz kényesen és bátortalanul kezelt instru­mentum, mint eddig volt, épp az eljárási rész bizonytalan­sága miatt. Irta Dr. SCHWARTZ IZIDOR, ny. kormányzósági titkár A magánjogi törvénykönyv 1928. évi javaslatának 2061. §-a így szól: „A törvényes örökség visszautasítása nem zárja ki a visszautasító részére később újra megnyílt törvényes örökség elfogadását. Ha a végintézkedéssel kinevezett örökös ezt az örökséget vissza utasítva törvényes örökössé lesz, a törvényes örökséget elfogadhatja. Ha ugyanaz az örökség végrendelet és öröklési szerződés alapján illeli meg az örököst, ez az örökséget az egyik alapon visszautasíthatja, a mási­kon pedig elfogadhatja." Ezen §. az 1913. évi javaslat 1847. §-ából származik, melvnek szövege így szól.­^A törvényes örökség visszautasítása nem áll útjában annak, hogy a visszautasító a később részére újra megnyílt törvényes örökséget el ne Ha a végrendeleti vagy a szerződési örököst a végintézkedés hiányában törvényes örökség illetné: az örökös a végrendeleti vagy a szerződési örök­séget visszautasítva a törvényes örökséget fogadhatja el. Ha ugyanaz az örökség végrendelet és öröklési szerződés alapján illeti meg az örököst, ez az örökséget az egyik alapon visszautasíthatja a mási­kon pedig elfogadhatja." A képviselőházi külön bizottság az 1847 §. szövegét változatanul hagyta. Ha a 3.64 és 1847 §§-ok szövegét összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a kél szöveg csak stiláris tekintetben tér el egymástól, érdemleges intézke­dései azonban teljesn azonosak. Az első bekezdés intézkedése helyes, de nem az okból, mert az örökös­nek ezt a jogot különösen azért kell megadni, amint ezt az 1918 évi javas­lat indokolása (p. 171.) mondja, hogy korábbi nyilatkozatát jóvátehesse, ha akkor kellően meg nem fontolta — jura sunt vigilantibus scripta — hanem azért, mert korábbi nyilatkozata óta a viszonyok változhattak. Lehetséges fogadja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom