Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 4. szám - A törvény és a bíró
A TÖRVÉNY ÉS A BIRÓ Irta: DR. AUER GYÖRGY egyel. m. tanár, kir. főügyészhelyettes. Az igazságszolgáltatásnak az állam végrehajtó hatalmát gyakorló tényezőitől való függetlensége oly alapszabály, amelynek félretételére egy kultúr állam sem gondolhat. Helyesen jegyzi meg tehát Finkey Ferenc legújabban közzétett tanulmányában (Bírói függetlenség Betüzsarnokság. 1935. Szeged), hogy ma szinte képtelenségnek tekintjük, hogy a bíróságokat az államfő, vagy a minsztérium titkos parancsokkal utasíthassa valamely ügynek így vagy amúgy elintézésére. Ugyanily axióma volt egy-két évtizeddel eelőtt még az is, hogy a bíró másrészről hü szolgája legyen a törvénynek, igyekezzék annak legtitkosabb gondolatait, céljait a törvényhozónak még feltehető akaratát (mutmasslieher Wille des Gesetzgebers) is kinyomozni. A törvénytisztelet elérte a törvényimádat fokát és a bíró legmagasabb kötelességének tartotta, hogy a törvény javaslatkorabeli indokolásából, a törvényhozó testületek előtt való tárgyalás alkalmával tett kijelentésekből merített érvekkel oszlassa el azokat a kétségeket, amelyek a törvény alkalmazásakor egyes kérdéseknél szükségképen felmerültek. A bírói egyéniség érvényesülésének ez az önkorlátozása azonban sokszor nem talált méltánylást a törvényhozó előtt. Nem lehetett elzárkózni attól, hogy a törvény szavához szinte görcsösen tapadó döntések gyakran messze eltávolodnak az igazságtól. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy napvilágot láttak oly ítéletek, amelyeket csak az tarthatott helyesnek, aki az indokolási anyag minden mellékmondatából meríthető tanulsággal tisztában volt. Tudta azt jól a törvényhozó, hogy mennél kazuistikusabban részletező valamely alkotása, annál több hiányossága fog kiderülni a gyakorlat során. Észlelték végül azt is, hogy a bíráknak a törvény tökéletességébe vetett hite és e hitre alapított ítélkezés lassan, de fokozatosan maga után vonta a népnek bizalmatlanságát (Vertauenskriese, Schiffer) az igazságszolgáltatással szemben és azt a feltevést is, mintha a bírák légüres térben foggant, elvont jogszabályok érvényesítése mellett hoznák meg döntéseiket. Mindezeken a nem kívánatos jelenségeken óhajtott segíteni gyökeresen és elsőízben a német büntetőtörvénykönyv 1925. évi kormányjavaslata. Ez a javaslat egyes tényálladékoknak a bírói mérlegelés számára helyet biztosító fogalmazásával, de még inkább a különösen súlyos esetek körvonalazásával, a büntetéskiszabás körül tervezett elveknek megteremtésével a bíró számára oly hatáskört kívánt bizto•