Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9-10. szám - Verbőczy [István] és Tripartituma

400 SZEMLE í ben, hogy a magyar kormány nem köteles azon voll magyar tisztviselők nyugdíjait megfizetni, akik az utódállamok számára optáltak. Ezt deklarálni pedig teljesen fölösleges volt. mert az kétséget sem szenvedhet, hogy azon volt magyar tisztviselők, kik az utódállamok polgárai lettek, volt magyar hazájuktól nem követelhetik még nyugdíjukat is. Ennyit tartalmaz a trianoni (békeszerződés a nyugdíjakról. A nemzetközi jog általános elvei szerint — de nem a trianoni békeszerződés értelmében, — az utódállamok kötelesek volnának az elődállamnak az átcsatolt területre vonatkozó közigazgatási adósságit is átválllni. Ezen közigazgatási adósságok közé tartoznak az állami közalkalmazottnak fizetése 'és a közalkalmazottak nyugdíjazásából eredő vagyonjogi kötelezettségek is. Res transit cum onere suo. A magyar kormánynak joga volna e tárgyban Jugoszlávia és Románia ellen a hágai állandó nemzetközi bíróságnál (Cour permanente de justice internationale) a nemzetközi jog általános elvei alapján pert indítani, mert Jugoszlávia és Románia csatlakoztak azon genfi jegyzőkönyvhöz, melynek neve „disposition faoultative". Ezen jegyzőkönyvet Csehszlovákia is aláírta, de a Népszövetségnek 1933. december l-ig terjedő hivatalos közleményei szerint még nem ratifikálta. Hogy azóta megtörténi a ratifikátio vagy sem, arról nincs tudomásom. Ha nem történt volna meg, akkor a hágai Cour egyelőre hatáskör hiánya' miatt nem járhat el Csehszlovákia ellen. 2^ Az említett vezércikk szerint a hágai 1929. évi konferencián, mely a keleti jóvátételek ügyét rendezte (megállapodásait az 1931 :XI. tc.-be iktatott három párisi egyezmény tartalmazza), politikai nyomással arra kényszerítetlék a magyar kormányt, hogy az optáns-kérdésben hátrányos egyezséget kössön és hogy ugyanakkor lemondjon az utódállamok helyett teljesített nyugdájf ize lésekből származó igényéről. Az optáns-kérdessel e helyen nem kívánok foglalkozni, azon állítást azonban, hogy a magyar kormány Hágában 1929-ben lemondott volna az utódállamok helyett teljesített nyugdíjfizetésekből származó igényérői, — nem vélem helytállónak. A magyar kormány az első párisi egyezmény szerint (1. cikk, 2. bekezdés) csak azon követelésekről mondott le, melyek a magyar államot a trianoni szerződés, az 1918. november hó 3-án kelt fegyverszüneti szerződés és az ezeket kiegészítő minden szerződés alapján a hitelező hatalmakkal szemben megu illették. Ezen követelések közé azonban nem tartoztak a megszállott területek meneküli magyar tisztviselőinek nyugdíjai, mert ezek nemi az említett szerződéseken, melyek a volt tisztviselők nyugdíjairól egyáltalában nem intézkednek, hanem a nemzetközi jog általánosan elismert elvein alapszanak. A magyar kormány tehát ezen igényekről nem mondott le, érvényesítésük ennélfogva a hágai Cournál nem lehetetlen. Hogy ezen áLílásnak van alapja, ezt bizonyítja a párisi második egyezmény bevezetésének utolsó bekezdése is, melyben a magyar kormány kijelenti, hogy nem adta fel azon jogokat, amelyek a magyar állampolgárokat közvetlenül a trianoni szerződésből kifolyólag megilletik minden olyan tény tekintetében, amely a párisi egyezményekkel nem nyert rendezést. Már pedig a megszállolt területek volt magyar tisztviselőinek nyugdíjügye sem a trianoni békeszerződésben, sem a párisi egyezményekben nem nyert rendezést. De a hágai Cournál a megszállott területek volt magyar lisztviselői nem perelhetnek, mert a Cour szabályzatának 34. cikke szerint ott csak állam perelhet államot.1 A vegyes döntőbíróságoknál pedig ilyen pereket nem lehet indítani, mert ezeknek elbírálására a vegyes döntőbíróságoknak nincs hatáskörük ((trianoni békeszerződés 289. cikk b. pont). A magyar kormánynak volna tehát kötelessége ezen pereket a hágai Cournál folyamatba tenni. Hogy ez eddig nem történt meg, azt csak a bürokratikus vis inertiae magyarázza meg. Dr. Schwartz Izidor ny. kormányzósági titkár. 1 Kivétel csak azon cselekben forog fenn. imiidőn a hágai Cour, mint felebbezési bíróság jár el azon perekben, melyekben első fokon a magyar— csehszlovák, a magyar—jugoszláv és a magyar—román vegyes döntőbíróságok ítélkeztek (második párisi egyezmény X. cikk).