Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - A részvénytársasági igazgatóság tagjainak felelőssége és az általános magánjog szabályai

A RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI IGAZGATÓSÁG 125 tettel, magától értető, hogy csak rendes kereskedő gondos­ságáról lehet szó. Nagyon természetes-e ez? Már az 1900. évi január 1-én — a német polg. törvénykönyvvel egyidejűleg — életbelé­pett német keresk. törv. 241. §-a(ami a legújabb német rész­vényjogba is átment), rendes üzletember gondosságáról szól (Sorgfall eines ordentlichen „Gescháftsmannes). Ezt Staub (a 202. §. 9. jegyz., VIII. kiad.) úgy értelmezi, hogy ez alatt oly rendes ember gondosságát kell érteni, aki üzleti vállal­kozásokat (gescháftliche Unternehmungen) saját számlá­jára vezet; ha kereskedelmi vállalkozásokról van szó, ren­des kereskedő gondossága fejtendő ki; az üzletember kife­jezést a törvény azért választotta, mivel a vállalkozások lehetnek más természetűek is (tehát nem kereskedelmiek). Staubnak ez az aggálytalan magyarázata is a gondosság fo­galmát közelebb hozza az általános magánjog szabályaihoz. Mindez megerősít engem abban a felfogásban, hogy ha az igazgatóság tagjainak felelősségét helyesen akarjuk meg­állapítani, azt csakis az általános magánjog szabályai alap­ján tehetjük, mintha a 189. §. akár nem is léteznék. Áll ez a felfogásom de lege ferenda is. Mert nyilvánvaló, hogy nem lehet az egész kártérítési tant a részvényjogba vagy a ke­reskedelmi törvénybe belekodifikálni: t. i. azt, hogy mi a kátrérítés jogalapja, mi az okozati összefüggés, mi a szán­dékosság, mi a gondatlanság, mi a kárelhárítási kötelesség stb. E nélkül pedig soha sem fogunk egy kártérítési jog­esetet igazságosan eldönteni, származzék az a kártérítési igény a részvényjogból vagy bármely más ágazatából a jog­nak. Lehet, hogy itt van a nagy eltérés köztem és a „hitel­jogászaink" között, akiknél azt tapasztaltam, hogy mindsnt a kereskedelmi vagy más u. n. hiteltörvénytől várnak és akik mondhatni idegenkednek az általános magánjogi sza­bályainktól. Étrhetetlen ez előttem — akit különben a hitel­jogászok közé sorolnak — érthetetlen volt ez előttem ak­kor, midőn elsőfokon, érthetetlen volt midőn másodfokon és midőn legfelsőbb fokon ezekben az ügyekben ítélkeztem. Ugy gondolom, miszerint okvetlenül szükséges, hogy hiteljogászainkat hassa át az a meggyőződés, hogy jó „hitel­jogász" csak az lehet, aki a könnyen megtanulható keres­kedelmi törvényen, váltótörvényen stb.-in kívül teljesen uralja az általános magánjogi szabályokat, vagy legalább az egyes konkrét esetek elbírálásánál előveszi azokat a jog­szabályokat. Ez a helyes meggyőződés már rég áthatja a mi legfel­sőbb bíróságunkat, amelynek ítélkezése ebben a kérdésben is mintául és követendő példaként szolgálhatna alsóbíósá­gainknak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom