Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 3. szám - Hatásköri összeütközés?

HATÁSKÖRI ÖSSZEÜTKÖZÉS? 93 jedő új határozatot. — Indokok: A Pp. 506. §-a értelmében a fellebbezési bíróság ugyan a perújítás érdemében is hatá­rozhatna, azonban a bizonyítás nagy anyagára való tekin­tettel és mivel a tanubizonyítást a Nov. 10. §-a értelmében úgyis az elsőbíróságnál kellene foganatosítani, szükségesnek találja, hogy az iratokat az elsőbírósághoz visszautasítsa." E végzés ellen a felek részéről jogorvoslattal senki sem élt. Az elsőbíróságnak a végzés törvényszerűsége és telje­síthetősége ellen a következő aggályai voltak: a) Ellentétben áll a végzés a kir. Cúria közbenszóló íté­letével. Ez az ítélet ugyanis — a törvénynek megfelelően — a fellebbezési bíróságot utasította a perújítási kereset érdem­leges tárgyalására és új ítélet hozatalára, b) ellentétben áll a végzés a Pp. 543. §-ának 3. bekezdé­sével, mely azt írja elő, hogy a fellebbezési bíróság „alkal­mazkodni köteles a felülvizsgálati bíróság álláspontjához". c) ellentétben áll a végzés a Pp. 546. §-ával, amely sze­rint a fellebbezési bíróság csak akkor küldheti meg az ira tokát az elsőbíróságnak, „ha további eljárásra utasítva nincs", d) beleütközik a végzés a feleknek ama anyagi érde­kébe, hogy a per ebben a stádiumban már ne tétessék ki újabb háromfokú eljárás esélyeinek és költségeinek, hanem a törvény és a kir. Cúria határozata értelmében most már csak kétfokú legyen az eljárás. Nem enyhítette az elsőbíróság aggályait az a tény, hogy a végzés ellen a felek részéről jogorvoslat nem érkezett. Ez a körülmény ugyanis csak annyit jelent, hogy a felek bele­nyugodtak abba, hogy a Cúria közbenszóló ítélete után ne a fellebbezési bíróság hozzon végítéletet. Ámde a Pp. ismer olyan eljárási szabályt is, melynek betartásáról a felek le nem mondhatnak. (Pp. 223. §.). így például nyilván a felek beleegyezésével sem ítélkezhetik a fellebbezési bíróság első fokon és ugyanígy nem ítélkezhetik — még a fellebbezési bíróság utasítására sem, — az elsőbíróság másodfokon. Ugyancsak nem enyhítette az elsőbíróság aggályait a végzés indokolása. A benne felhívott 506. §-ban írt fakultativitás csak az esetben illeti meg a fellebbezési bíróságot, — amikor mint ilyen felülbírálja az eleőbíróság ítéletét, de nem akkor is, amikor teljesíteni köteles a felülvizsgálati bíróság meg­hagyását. Következik ez abból, hogy az 506. §. a fellebbezési fejezetben van elhelyezve. A Nov. 10. §-ának felhívását sem érezte az elsőbíróság megnyugtatónak. E §. ugyanis nem foglalkozik az itt szóbanforgó kérdéssel. A szóbanforgó kérdés kétségtelenül ez: Köteles-e a fellebbezési bíróság a kir. Cúria ítéletét oly értelemben teljesíteni, hogy új tárgya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom