Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A francia igazságszolgáltatás bírói szervei

A FRANCIA IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BÍRÓI SZERVEI 63 fel is szólalni, illetve erre a tanács elnöke a felek felszólalása után fel is hívja de e jogával csak a legritkább esetben él. A legfelsöfoku bíróságról a Cour de Cassaíionról bizonyos vonatkozásban már fentebb szóltam. Ha a felülvizsgálati ügy megjárta a chambre des requétes-t, a Cour de Cassation jogi előcsarnokát, a felülvizgálat ép oly elbánásban részesül mint a kir. Kúriánál. Itt is kizárólag az írásbeliség érvényesül „quod non est in actis, non est in mundo". A felek képviselői felszólalhatnak ugyan, de e jogukkal ritkábban élnek. A perrendtartás szabályainak helyes alkalmazásával megállapított tényállás szintén irányadó és csak a jogszabály helyes, vagy helytelen alkalmazása, vagy nem alkalmazása kerül elbírálás alá és pedig elég merev formák között. A Cour de Cassation nem harmadfokú bíróság, nem ítélkezik a perben, hanem a felüvizsgálat után vagy helybenhagyja az ítéletet, vagy megsemmisíti és visszaküldi egy Cour d' Appelnek ítélethozásra az ügyet. A Cour de Cassationnak még az a joga sincs meg, amit a Te. 40. §-a a felülvizgálati bíróságnak biztosít. Az a körülmény pedig, hogy az értékhatár korlátozva nincs, olyan terheket ró a legfelsőbb bíróságra, hogy pl. az általam megfigyelt tárgyaláson egy 1919.-ki ügydarab került előadásra. Természetesen nem jelenti ez azt, hogy minden kis üggyel idejöjjenek, mert a francia pereskedés nem olcsó mulatság, hiszen ott az illetékeken kívül a greffiert és az avocat généralt is díjazni kell. A Chambre des Requétes-nél már vigasztalóbb hélyzeíet találtam, itt 1928-as évi darabot vettek elő. A büntető bíróság fórumai között a „Tribunal de Simple Police" körülbelül a mi büntető járásbíróságunknak, a Tribunal Correctionnel pedig a büntető törvényszéknek felel meg, csakhogy a Tribunal Correctionnel mindig mint társas bíróság működik. A Tribunal Correctionnelnél a tárgyalás körülbelül egy járásbírósági tömegnap benyomását tette rám, ahol a felek, az ügyvédek ide-oda járnak a bíróság előtt. A tárgyalásra kerülő érdekesebb aktát egy hírlapíró tanulmányozza, hogy érdekesebb ügyekről lapjának külön futárral tudósítást küldjön, az egyik ügyben a védő még beszél, sőt felel a vádlott helyett is az ehhez intézett kérdésekre — a következő ügyben pedig a bűnügyi védő informálja a hírlapírókat. (Ott is kenyérkérdés, hogy a sajtó reklámot csináljon.) A tárgyalást ugyan az elnök vezeti, de a francia temperamentum szokássá tette, hogy párhuzamos beszédek folynak az elnök és a védelem között, nem sokat törődvén a tárgyalás oekonomiájával. A sértett képviselője, a parti civil, a legelőbb beszél, az ügyész pedig legtöbbször egy szót sem. A vád ugyanis megvan, a bíróság majd ítélkezik. Nagyobb baj nem is történik, a bíróság csak ritkán vonul ki tanácskozásra, ítéletét halk tanácskozással a tárgyaló terem meglehetős zajongása között hozza meg, s ez a különbség polgári és büntető bíróság között, mert az előbbinél minden eset-