Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - Büntetéstani problémák
372 DR. AUER GYÖRGY esség és az egyénítés elvét érvényesülni nem engedi. A halálbüntetés, amelyet minden egyéb modern büntetési nemtől egy áthidalhatatlan szakadék választ el (1. M. Liepmann: Die Todestraffe 7. ol.)» Finkey Ferencben kemény, a tudományos meggyőződés erejére támaszkodó ellenzőjére talált, amely büntetésnek eltörlését ő egy kialakulásban levő nagy emberies, idealisztikus törekvés döntőfontosságú kérdésének tekinti. Nem érzelmi, vagy éppen érzelgősségi momentumok, hanem szigorúan tudományos érvek szólnak amellett, hogy a halálbüntetés ellentétben áll az igazságossággal, nem egyeztethető össze azzal a büntetőkódexei, amely az emberi élet elvételét a magánosok ellen elkövetett büntettek iegsúlyosabbja gyanánt tilalmaz és büntet. (59. ol.) Küzdeni kell ezért az ellen a mélyebb meggondolás nélkül hangoztatott felfogás ellen, hogy a halálbüntetés a társadalmi rend fenntartására nélkülözhetetlenül szükséges. (Ezzel szemben: A halálbüntetés fenntartása kérdés tárgyává nem tehető, alkalmazásának köre a jelenlegi jogszabályokkal szemben kiterjesztendő, id. Denkschrift 139. ol.) Nincs szükség oly büntetésre, amely csak az elrettentés elvét szolgálja. (62. ol.) Rendezett közállapotok mellett a halálbüntetés erkölcsileg káros hatású és kultúraellenes büntetési eszköz. Ha el is tekintünk a bírói szervezetünkben a legnagyobb ritkaságok közé tartozó igazságszolgáltatási tévedésektől, kétségtelen, hogy a halálbüntetés alkalmazását már annak eldurvító, a fantáziákat szinte betegesen foglalkoztató hatására tekintettel sem lehet helyeselni. És valóban, -ha azokra a visszataszító jelenetekre, ujságközleményekre gondolunk,amelyek egy halálos ítélet kihirdetésével és végrehajtásával kapcsolatban szokásszerüen megismétlődnek, nem zárkózhatunk el attól az érzéstől, hogy az igazságszolgáltatás ezzel a munkájával a bűnözés elleni küzdelmet vajmi kevéssel vitte előbbre. Hogy ez az érzés a közfelfogásban gyökerezik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az általános helyeslés, amely a statáriális eljárás hatályon kívül helyezésére irányuló rendelkezést kísérte. Ily körülmények között természetesen a büntetési nemek legfontosabbika a szabadságvesztésbüntetés, mint amely büntetési nem igazságos kiszabás és megfelelően gyakorlatias végrehajtás mellett a súlyosabb bűncselekmények legalkalmasabb és legemberiesebb büntetési eszköze. Ha felszabadítjuk e büntetést azoktól a maradványoktól, amelyek a testi büntetésre emlékeztetve az elítélt testére és lelkére nehezedő fájdalmas behatásokat célzatosan csoportosították (L. Hentig: Die Strafe. 251.) és érvényesülni engedjük azokat az elveket, amelyek a fogházban is korlátot szabnak az önkénynek, a szabadságvesztésbüntetés nevelő és vissza-