Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A költségbiztosíték a választási bíráskodásban

362 IRODALOM Simontsis Elemér: A titkos választójog és a felsőház reformja. (Egye temi nyomda, 53 lap.) Ebben a tanulmányban — amelyet a cím nem annyira tartalmilag, mint a közrebocsátás alkalomszerűsége szempontjából jellemez — azért száll síkra az érdemes szerző, hogy az országgyűlés két háza jogkörének az egyenrangúságát a törvény állítsa vissza. Kívánjuk, hogy az alaposan megindokolt s hazafias gondoktól áthatott indítvány találjon a magyar közvéleményben minél több meggyőződéses támogatóra. A magam részéről a szerző röpiratát annál nagyobb örömmel üdvözlöm, mert a saját elgondolásomat és a felsőházi törvényjavaslat eredeti álláspontját támasztja alá. E sorok írója annak idején Az országgyűlés felsőházának jogköre című tanulmányában (Ügyvédek Lapja 1922) a két ház teljes egyenrangúsága mellett szállt síkra és e fejtegetések felvételt nyertek a torvényjavaslat indokolásába is. A módosítás a nemzetgyűlés bizottságában és plénumában történt olyan irányban, amilyet a törvény szövege mulat és amely módosítás a felsőház szerepét a törvényalkotás munkájában az egyenrangúság helyzetéből a vétó jogkörére korlátozza. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az 1926: XXII. tc. .°0. §-a megadja a felsőháznak — szemben az 1885: VII. tc. 13. §-a által elismert gyakorlattal — a törvénykezdeményezés jogát; azonfelül az 1926: XXII. tc. 31. §-a által a felsőháznak biztosított vétó annyira körül van bástyázva, hogy általa a felsőház — a költségvetést nem számítva — hosszú időkre, esetleg évekre is képes megakadályozni a képviselőház akaratának az érvényesülését; sőt ha a közvélemény és az államfő a felsőház mellett van, az országgyűlés feloszlatása következtében a képviselőház akarata nem is tud érvényesülni. A jelenlegi tételes szabályozás elsősorban ellentmond a többszázéves gyakorlatnak és ezzel alkotmányunkat komoly szükség nélkül módosítja. Másodszor az új szabályozás rendkívül bonyolult. A felsőház jogköre az alkotmány egyik főelve és így arról nemcsak a jogtanuló ifjúságnak, de minden állampolgárnak tiszta fogalmának kell lennie; ma azonban e tekintetben még a jogászok sem igen látnak tisztán, az ifjúság pedig igen nehéz helyzet előtt áll. Harmadsorban a jelenlegi helyzet a felsőház tekintélyét feleslegesen aláássa és ezzel eredményes munkáját a képviselőházzal szemben egyébként is nehezíti. Végre véleményünk szerint a szabályozás felesleges is, amely láthatólag talán soha nem fog alkalmazásra kerülni; kétségtelen ugyanis, hogy amennyiben valamely törvényjavaslat a képviselőház túlnyomó többségének igen jól megfontolt akaratát képviseli és ez állásfoglalás mellett ott van a nemzeti közvélemény, a felsőház úgy sem fog azzal tartósan szembeszállni s ezzel saját hitelét csorbítani. Ha már egyesek a két ház ellentétének kiegyenlítésére feltétlenül szükségesnek tartanak valamilyen megoldást, a hagyományoknak s az országgyűlési intézmény jellegének jobban felelne meg az együttes ülésben minősített szótöbbséggel való döntés. E mód sokkal egyszerűbb, nem sérti a két ház egyenrangúságának az elvét s a minősített többség biztosítaná, hogy a képviselőház akarata csak a felsőház egy számottevő részének hozzájárulásával érvényesülhessen. Simontsits tanulmánya helyesen mutat reá, hogy az általános választójog behozatalával a két ház ellentéte jobban kiéleződhetik és a felsőház mérséklő szerepére nagyobb szükség lesz. Ezért szerinte a választójogi reformot a felsőház egyenrangúságának visszaállításával kell összekötni. Almády Géza: Védőirat a székesfővárosi nyugdíjasokért és sorstársaik érdekében. A szerző a székesfőváros nyugdíjas tanácsnoka és a 48 lapra terjedő röpirat a legutóbbi illetménycsökkentéssel kapcsolatban száll síkra a székesfővárosi nyugdíjasok ügyéért. Bár így az irat helyi és alkalmi jelentősé'gü* Dr. Egyed István