Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A büntető és a polgári ítélet viszonya

336 BÁLÁS P. ELEMÉR célszerűségi indokokat hoz fel amellett, hogy a büntetőbírő ítélete kötelező legyen a polgári híróra a ténymegállapítás tekintetében. Binding szerint ugyan az államjog alapelvei követelik a büntető híróság bűnösséget vagy bűnösség hiányát megállapító ítéletének respektálását minden közhatóság részéről. Ez valóban így is van: a bűnösség vagy nembűnösség megállapítása, ha jogerős, senki által nem vonható kétségbe. De ez nem jelenti azt. hogy az az út is kötelező minden más hatóságra, amelyen a büntető bíróság erre az eredményre jutott, feltéve természetesen, hogy nem épen a büntetőjogi következmények alkalmazása a tárgya más hatóság döntésének. Mélyrehatóan elemzi a kérdési a szintén kriminálist'! Savcr* Más a büntető ítélet államjogi hatálya, vagyis a bűnösség1 és nembünösség megállapítása, mint általában állami megállapító aktus, tekin tet nélkül a döntés tartalmára, és más az ítélet tartalma. Ez az állami aktus kötelezően hat ultra partes, de nem hat kötelezően az ítélet tartalma, mint perbeli megállapítás. Kötelezően hat az ügy alakítása (Sachgestaltung), de nem ennek módja (244. 1.). Csak az igazságosság absztrakt, objektív szemléletében lehet érvénye egy ítéletnek (245. h). Elvi szempont hiányában a hatályos jog értelmezéséhez csak a célszerűségi szempontot lehetne felhasználni, ez azonban nem törvényértelmezési alap. De lege lata tehát csak annyit lehet kérdezni: hatályos jogszabályaink hogyan rendelkeznek ebben a kérdésben? Erre nézve pedig — mint láttuk — egészen tiszta a helyzet: a Kúria újabb állásfoglalása megmegszüntetve azt a diszharmóniát, amelyet a korábbi elvi jelentőségű határozat teremtett a jogszabályok és értelmezésük között. A 49. számú jogegységi döntvényt bírálva Szolnok Jenő, a Magyar Jogi Szemle J932. évi júniusi számában megjelent igen figyelemreméló cikkében azért is helyteleníti a döntvényt, mert a büntető ítélet hatálya mindenkire terjed. Ennek ellenkezőjére utal azonban egyebek közt a Bv. 13. §-a. amelynek 3. pontja egyáltalában nem foglal állást abban a tekintetben, vájjon a korábbi büntető ítélet ténymegállapítása köti-e azt a büntető bírót, aki a valóság bizonyítását e pont alapján elrendeli. Gyakorlatilag természetesen rendszerint az lesz a helyzet, hogy a korábbi büntető ítélet tartalma dönti el a valóság bizonyításának kérdését is, de elvileg nem zárja ki a törvény, hogy az ily korábbi ténymegállapítás megerőt'enítésére újabb bizonyítékot ne hozhasson fel a sértett, aki esetleg utólag tudott meg olyan fontos bizonyítékokat, amelyek alkalmasak a korábbi ítéleti ténymegállapítás megrendítésére. Ez már azért is megengedhető, mert a valóság bizonyításának eredménye nem hat ki a korábbi ítéletre, amennyiben nem dönti el azt a kérdést, bünös-e az, akit a korábbi ítélet bűnössé nyilvánított, hanem csupán azt a kérdést dönti el, el lehet-e ítélni rágalmazás vagy becsületsértés miatt azt, aki a valióság bizonyításának tárgyául szolgáló tényt állította. Egészen más az ily rágalmazási (becsületsértési) per jogi jelentősége, mint a korábbi ítéleté volt tehát. Jogerőről már csak ezért sem lehet szó, ha ugyan egyáltalában lehetne beszélni ténymegállapítás jogerejéről. Egyébként abban az esetben is, ha a Bv. 13. §. 3. pontját úgy kellene értelmezni, hogy kizárólagos bizonyíték a valóságbizonyítás körében a ko* Grundlagen des Prozessrechts.