Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A negyedszázados büntetőnovella

306 DR. AUER GYÖRGY járnak. Kitűnően jellemzi v. Hentig (Die Strafe, 253.) e büntetést, midőn reámutat arra, hogy az nélkülözi úgy az ártalmatlanná tevő hatást, mint_ annak lehetőségét, hogy a bűnettes erkölcs javító nevelésben, vagy legalább valamely foglalkozásban való kiképzésben részesüljön, ellenben „dafür reicht diese Zeit vollkommen aus, um den Verurteilten mit den Keimen moralischer Ansteckung zu infizieren und als Vorbestraften in das freie Lében zu entlassen, nachdem die Furcht vor der Strafanstalt in den hygienisch verháltnissmiissig gut ausgestattet en Bauten und bei relativ guter Behandlung geschwunden ist. E megállapítások fontosságát azonban egy további szempont fokozza. A kriminal statistika csalhatatlanul bizonyítja, hogy a legtöbb államban a kiszabott szabadságvesztés büntetések állandóan egyhülnek, rövidülnek és kivételesek azok a periódusok, vagy bűnesetek, amelyekben a bíróság rendkívüli okokból — az alkalmazható büntetés legmagasabb mértékét megközelíti. Szembetűnő az az áramlat, amely a büntetéskiszabást a 3 hónapon aluli büntetések megállapítása felé sodorja. E két körülmény tehát az, amely a büntetés végrehajtása felfüggesztésének meg nem szűnő gyakorlati és kriminalpolitikai jelentőséget biztosít. Midőn a Bn. alkotói ennek az intézménynek a magyar jogba való recipálása mellett döntöttek többféle lehetőség között kellett választaniok. Kiindulóponttul fogadhatta el a törvényjavaslat az 1888. évi belga törvény elveit, amely szerint az újabb bűncselekmény elkövetése nélkül eltelt próbaidő után az elítélést meg nem történtnek kell tekinteni (comme non avenue), vagy mintául fogadhatta el az 1891. évi francia, loi Beranger szabályozását, amely szerint a felfüggesztés a főbüntetés végrehajtására terjedhet ki csupán, anélkül azonban, hogy az elítélés egyéb következményei alól is mentesítene. (L. utóbbi ismertetését Dalloz: Répertoire pratique. 1932.) Levonhatta az angol 1877, illetve 1907. évi probation of offenders act tanulságait, amely szerint a bíróság a bűnösség megállapítása után mellőz ia büntetés kiszabását, hanem az elítéltet, jövendő magatartására kötelező szabályokat állapítva meg, felügyelet alá helyezi (L. erről Holdswort: A history of English Law 1925. és Liszt—Schmidt: Lehrbuch d. d. Strafrechts 1932.), végül figyelembevehette egyes svájci kantonok rendelkezéseit, amelyek szerint a próbaidő kifogástalan eltelte után az elítélésre vonatkozó feljegyzés még a bűnügyi nyilvántartáévi pénzbüntetés törvény (L. Mezger: Lehrb d. d. Strafrechts. 1926.) Tanulhatott a törvényhozó végül a német „feltételes kegyelem" intézményének nehézkességéből, amelyek abból állottak elő, hogy a bíróság az igazságügyi kormány-