Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Az istenítéletek igazságszolgáltatása

AZ ISTENÍTÉLETEK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA 281 mindegy volt, hogyan szólott a birák ítélete. A nagy római történetíró, Tacitus emlékezik meg egyik írásában arról, hogy a scythák és kelták egy gyermek törvényes vagy törvénytelen voltát, amikor az vitássá tétetett, — rendszerint aképen állapították meg, hogy a gyermeket szépen ráfektették Pgy paizsra és úgy amint volt, a folyó vizére tették. Már most ha a különböző vastagságú és súlyú paizs úszva maradt a víz felszínén, a gyermeket törvényes származásúnak nyilvánították, míg ha a rendszerint eléggé súlyos harci szerszám a víz alá sülyedfr,, a rajta levő gyermek törvénytelennek minősüli A vitás kérdés végérvényesen elintéződött. Az ötödik istenitéleti módszer a tüzpróba volt. A jobb sorsra érdemes vádlottnak egy fehéren izzó vasdarabot kellett puszta kézzel felemelnie. Ha aztán a kezén három nap múlva nyoma sem látszott az égésnek: ez esetben mint ártatlan, mentesült a büntetés alól. Némelykor arra kényszerítették a boldogtalan halandót, hogy égő parázson járjon meztelen lábakkal, vagy pedig az izzó parazsat meztelen mellén hordozza. Az ártatlanságnak főtanúbizonysága ez esetben is a teljes sértetlenség. Még kegyetlenebb volt a feltétel olyankor, mikor a ruha nélküli áldozatot egymásután háromszor hajították bele az égő tűzbe. Bizony így alig bizonyult valaki ártatlannak. Hatodik fonnia volt a vakeset által való próba. Ennek a lefolyása eléggé körülményes volt. Olyan gyilkossági esetnél például, melynél a tettes személye még nem volt kideríthető, a megölt egyén legközelebbi hozzátartozójának joga volt a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak közül hét (7) személyt kijelölni. Ezeket aztán együtt bíró elé vezették, a bíró elé két pálca volt helyezve. Ezek a pálcák azonban vászonba voltak burkolva s az egyik egy kereszt-jellel volt megjelölve. A bíró ünnepélyesen felemelte az oHárról az egyik pálcát s ha véletlenül ezen volt a kereszt, akkor mindenik gyanúsított nevét vagy jegyét egy-egy külön pálcára rótták, a pálcákat aztán egyenként mind vászonba burkolták s jól összekeverték. Most aztán a bíró az összes pálcákat egyenként felvette az oltárról s azt a szerencsétlen gyanúsítottat nyilvánították bűnösnek, akinek a pálcája legutoljára került kezébe. Ez ellen aztán nem is volt apelláta, a puszta vakeset által kijelölt egyénnek kellett lakolnia egy olyan bűnért, melynek igazi tettese mindvégig a homályban maradt. Végül a hetedik próba volt a párbaj, vagyis a „kockázatos viaskodás". Ennek legrégibb formája az volt, hogy valamely bíróság elé vitt peres ügyben a pert indító fél felajánlhatta, hogy a per eldöntése végett bajvívót állít és ha a perbe hívott fél a kihívást elfogadta, ennek jeléül egy darab földet dobott el (talán ezt helyettesítette későbben a lovagi keztyű dobása). — majd a kitűzött időben és helyen megjelentek bibor öltözetben a törvényt ülő birák, valamint fedetlen fővel és meztelen felső testtel a bajvívók. Mielőtt a páros viaskodás megkezdődött volna, az ellenfeleknek a következő ősi esküt kellett letenniök: „Halljátok azt ti bírák, hogy ma még nem ettem, nem ittam, nincs rajtam semmi olyan csont, sem kő, vagy fű, semmifele varázslás, vagy bűvészkedés vagy boszorkányság, aminek folytán az Isten törvénye lealacsonyíttatnék vagy az ördög parancsolatai felmagasztaltatnának. Ügy segítsenek engem az Isten és az ő szentjei!" — Az a baj-