Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Az istenítéletek igazságszolgáltatása

278 ZSOLDOS BENŐ már rá eset, hogy az autó, gőzimozdony, felrobbant gyár-kazán repeszdarabja beröhant, bezuhant kertbe, udvarba, sétatérre, járdára; másfelől merő fikció, hogy egyedül rajtam múlik, hogy elkerüljem az utcát, országutat, vasútat, ahol a veszélyes közlekedés folyik. 4. Végül ami a szerződéses felelősség kérdését illeti (148—9. lap), távol áll tőlem, hogy az adóst én minden Opfergrenzén túl kötelezni akarjam, — épen én, aki a méltányos megítélést sürgetem az egész vonalon. Csak azt vitatom, hogy ennek az Opfergrenzének felhozása mentségül az adós dolga, tehát a bizonyítás terhe is őt kell hogy nyomja. (A mai helyzet mellett fordítva van, mert az 1142. §. bizonyításmegfordító szabálya alig alkalmazható az 1149. §-ra.) Természetes, hogy ez esetben az 1134. §-t is megfelelően át kellene írni a Code civil 1147. szakaszának megfelelően (elháríthatatlan külső ok mint mentség) s utána beiktatni a méltányossági alapon való felelősségmérséklést (az 1149. §. átírásával). Hiszem, hogy az élet természetes nehézkedése végül is ide tereli a bíráskodást kifejezett törvényszó nélkül is, mint ahogy a francia jogban történt. Miután a nemteljesítés vétlenségére vonatkozó bizonyítás az 1142. §. szerint úgyis az adóst terheli, a bíró nem igen fogja neki a vétlenséget elhinni, hacsak egy konkrét külső elháríthatatlan akadályozó okot nem bizonyít. Ezzel a dolog súlyosabb része — suba alatt — körülbelül el lesz intézve érdemileg és helyesen. Csak a törvényalkotás lesz kevéshbé elegáns és logikus. Először azért, mert s bizonyítási teher 1142. §-beü megfordítása ebben a rendszerben logikátlanul áll ott (és ha már ott áll, akkor még logikátlanabbul hiányzik a tiltott cselekményekből folyó kártérítés fejezetében, ahol époly s/ükség volna rá); másodszor azért, mert — francia példára — egy bizonyítási szabályba rejtett fogással mellékúton intézi el azt a kérdést, melyet egyenesen és nyiltan is elintézhetne — nagyobb tárgyi helyességgel. AZ ISTENÍTÉLETEK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA Irta: ZSOLDOS BENŐ, kir. ítélőtáblai bíró. Arany János örökszép balladája, a Tetemrehívás klasszikus leírása az ősmagyar istenítéletek egyik próbájának, a tetemrehívásnak, vagy amint akkor másképen nevezték: a halálújításnak. A fiatal Bárczy Benőt vérébe fagyva találják a radványi sötét erdőben, gyilkos tőrrel a szivében. Nem nyomoznak sokáig, hanem elrendelik a tetemrehívást, — ítéljen az Isten: az a gyilkos, akinek közeledtére a halott vére megindul a sebből. Sorra elvonul mindenki a ravatala előtt, a falubeliek, a hozzátartozók, a jóbarátok, — nincs semmi hatás: „marad a tört vér fekete folt". Utoljára jő a titkos menyasszony, a szépséges Kund Abigél, — s ime megtörténik az istenítélet: ,,a sebből pirosan buzog a vér." A továbbiakban már ismerjük szegény Abigél tragédiáját... Hasonlatos ehhez az a szintén nagyon régi eset, — bár vonatkozásainál fogva nagyon is eltérően, — mely 1189-ben a Plantagenet-házból való II. Henrik angol király halálakor történt. Ez a büszke uralkodó egész életébén nagy háborúságban volt a fiával, Richárddal, akit később „Coeur de