Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Marton Géza válasza Nizsalovszky Endre: Objektív felelősség a magánjogi törvénykönyvben. c. cikkére. [4-6/33:141-150.]

OBJEKTÍV FELELŐSSÉG ÉS JÖGBIZTOSSÁG 275 csak lélekkel és szívvel bíró élő emberre, nem pedig holt törvénybetüre lehet bízni. Csak a bíró élő lelkiismerete tudja ezt a legnehezebb igazságszolgáltatási feladatot közmegelégedésre gyakorolni. Visszariadni attól, hogy a feladatot reá bízzuk, annyi volna, (mint az igazságszolgáltaitó gépezet csődjét bejelenteni. Vessünk csak egy oldalpillantást a büntetőjogra. Ott is a szigorúan és változhatatlanul, gyakran tarifaszerüan előírt büntetések rendszerével kezdődött a fejlődés, mert az ősi jogbiztosság hajdan ezt így követelte meg. Évezredek során át azonban eljutott odáig a dölog, hogy nincs többé egyetlen fix büntető tétel sem a kultúrnépek büntetőtörvényeiben, sőt eljutottunk a feltételes elítélésig, a büntetés felfüggesztéséig ott, ahol a méltányos megítélés ezt indokolja. Ha itt, ahol életre-halálra menő támadásokról és ugyancsak életre-halálra menő szankciókról van szó, rá meri bízni a törvényhozó a bíróra a konkrét esetben kívánatos büntebéstétel megkeresését: miért lenne épen a magánjogi bíróval szemben annyira bizalmatlan, hogy tőle ezt a feladatot megvonja? A jogbiztosság követelménye nem lehet súlyosabb a magánjog terén, mint a büntetőjogban. Mérget lehet rá venni, hogy a magánjogi bíró sem fog visszaélni a neki adott felhatalmazással, s nem kell félni attól, hogy alap néikül osztogatja majd a méltányos megítélés kedvezményét, mint ahogy azt a büntetőjog terén sem teszi. Mindezekből azonban az is látható, hogy, mint ezt előadásomban kifejezésre hoztam, a méltányosság alkalmazása elméletileg helyesen csak a biztosító szelep szerepét játszhatja, azaz az általános tárgyi felelősség mellett a bíró mérséklő hatalma csak korrektivumként foglalhat helyet. A Mt. álláspontja: vétkes felelősség a bírónak adott felelősségkiterjesztő lehetőséggel, elméletileg kevésbbé megokolt. Sokkal logikusabb az a rendezés, hogy a jogsértést kövesse generális szabályként a felelősség, amely alól a bíró, ha jónak látja, felmenthet, mint megfordítva: hogy osa'k a vétkes jogsértés tegyen szabály szerint felelőssé, de a bíró, ha jónak látja, felelőssé tehessen vétkesség nélkül is. Az utóbbi megoldásnál a kivétel sokkal inkább üti a szabályt, melyen a törvényhozó a felelősséget felépíti (vétkesség), mint az elsőnél. Mire jó a vétkességi alapelv, ha egyszer van felelősség nélküle is? — Ellenben emberileg igen jól megérthető, hogy a kimondott szabály kivétess esetben mérséklést szenved: nulla regula sine exceptione! — De gyakorlatilag sem megy egyre a két megoldás, mint ahogy talán első pillanatra látszik. A Mt. megoldása, nézetem szerint sokkal kevésbbé felel meg a jogbiztosságnak, mint az enyém. És főkép: a mérséklés hatalmának, felfogásom szerint, minden esetben ott kell állani biztosító szelepként a felelőssétélel mögött, nemcsak a vétlen, de a vétkes felelősség mögött is (enyhe vétkesség), mint ahogy a svájci törvényben van (Obi. R. 44. 2.) Ha az enyhítő körülmények figyelembevétele megilleti a büntetőibírót még gyilkosság esetén is, miért lenne a magánjogi bíró ettől elzárva, sokszor igazán alig érzékelhető „vétkesség" esetén — feltéve természetesen, hogy a mérséklésnek egyéb feltételei is megvannak. A bírói méltányos mérséklés az én rendszerem szerint magától érvényesül az egész vonalon; a Mt., amely csak a felelősség méltányos kiterjesztését ismeri, ezt nem teszi lehetővé a vétkes felelősség címében. Ezért mondtam már előadásomban, hogy a Mt. rend18*