Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 221 Azt is tudjuk, hogy a lefolyt két évtized óta elveszítettük az ország területének és ezzel a lakosságnak kétharmad részét. A 11 kir. ítélőtábla helyett működési területünk 5 tábla területére, 67 törvényszék helyett 24 törvényszék területére, 384 járásbíróság területéről 148 járásbíróság területére zsugorodott. A kamarai választmány folyó évi jelentésében pedig a helyzetről a következő következtetést vonja le: „Ezen helyzetnek tulajdonítható, hogy a létért való áldatlan küzdelemben az elmúlt évben több kartársunk öngyilkossággal tett pontot kilátástalan küzdelmeinek végére. A kilakoltatások, árverések, csődkérések száma kartársaink ellen egyre növekedőben van, és ma ott tartunk, hogy egy egész életre megalapozottnak hitt ügyvédi irodának tulajdonosai kis állások szerény, de biztos jövedelmei után futkosnak, sajnos, eredménytelenül," Más helyen megállapítja, hogy a választmány a kar tagjait, a kari tagdíjak és nyugdíj intézeti járulékok 10°/o-ával adóztatta meg, hogy gyors pénzbeli támogatással állhasson az erre reászorultak mellé, majd menzát állíthasson fel. Megállapítja, hogy 1932. évben 60,000 pengő összegű nyugdíjjárulékot engedett el, mely az évi hozzájárulás összegét tekintve 540 tagdíjeíengedést jelent és megállapítja, hogy a Nyugdíjintézetnek 1932. év végén 541,000 pengővel, tehát olyan összeggel tartozik, amely a budapesti ügyvédi kar egyévi nyugdíjjárulékának közel fele összegét teszi ki. A fővárosi ügyvédségnek gazdasági és szociális viszonyai, a nagy utánjárással beszedett 2749 statisztikai kérdőív hivatalos feldolgozása revén, az 1930. december 31-iki felvétel szerint ismeretesekké váltak. Ebből tudjuk, hogy a budapesti ügyvédek között van ugyan még mindig 126 háztulajdonos, de a kar tagjai közül 223 albérleti szobában él, pedig ezek közül 102 családos ember, és 56 ugyanazt a szobát gyermekeivel együtt lakja. A főbérleti lakással bíró 629 ügyvéd közül is 212 a lakás egy részét albérlet útján hasznosítja; 423 ügyvéd pedig csak 1—2 szobás főbérleti lakásban lakik, amit egyszersmind iroda céljaira is használ. Az ügyvédek 30°/o-a 10-nél kevesebb ügyfelet mutatott ki, továbbá 20°/o-nál is csak 10—20 ügyfél fordult meg, 20-nál több ügyfél az 1930. évben csupán az ügyvédek 23°/o-ánál volt. Ami a statisztikából hiányzik, t. i. hogy milyen tényleges kereseti viszonyok között él az ügyvédség, arra azon adatokból vonható következtetések útján, amelyeket a bírósági ügyforgalmi kimutatások tüntetnek fel. A legutolsó 1931. évi statisztikai évkönyv szerint az ország 24 törvényszékéhez összesen 33,555 új peres ügy érkezett. Ha ez az ügyforgalom az ország mai ügyvédsége között egyenlően oszlanék meg, akkor egy ügyvédre 1931. évben öt új törvényszéki ügy esett volna. Minthogy azonban ezen az érkezésekből mintegy 80°/o (25,489) a budapesti törvényszékre és csupán 20°/o (7790) esik a többi 23 törvényszékre, egyenlő elosztás feltételezése mellett 1931-ben Budapesten minden ügyvédre egynél valamivel kevesebb ügy, vidéken pedig ugyanezen eloszlás mellett csak két ügyvédre juthatott volna egy új ügy. A járásbírósági ügyforgalomból vonható kereseti adatokból kibontakozó kép sem sokkal biztatóbb. De mert azt a tényt, hogy hány ügy bonyolódott le ügyvédi képviselet mellett, a statisztika nem észleli, csak becsléssel lehetne a járásbírósági ügyforgalomban egyenlő eloszlás mellett feltehető keresetre következtetni. Feltételezve, miszerint a járásbírósági ügyek 40°/o-át ügyvéd vezette, és valamennyi ügyben a perköltség befolyt, Budapesten egy ügyvédre 1931. évben 1200 pengő körüli összegű kereset juthatott volna. Ezekből az adatokból az ügyvédség létért való küzdelmének olyan mélységei bontakoznak ki, amelyek következményeiért a felelősséget azok, akik az ügyvédségnek az állami és társadalmi életben betöltött hivatásszerű szerepével tisztában vannak, akik azt a nagy veszélyt, amit egy elproletárizálódott ügyvédi kar a jogszolgáltatásra jelent, felismerni képesek, semmiesetre sem viselhetik. A védelem, amit az egyén az ő magán- vagy közjogainak az egyén vagy az államhatalom részéről való minden sérelmével szemben igényelhet: az állam minden polgárát egyformán megillető és alkotmányosan biztosított jog. Ennek folytán állami feladat az arról való gondoskodás, hogy annak a szerviek, amely hivatásánál fogva ezen polgári alapjogok érvényesülésének szolga-