Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben

A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. 183 Van itt még egy ötlet, ami nagyobb ellenállással fog találkozni. Ez az, ami kis összefüggésben van a nyugdíjintézet támogatásával, az inn-ek gondolatából folyó vagyoni cenzussal is, és abból áll, hogy az ügyvédektől kauciót vegyünk. Ezt elképzelhetőnek tartom, s a mai viszonyokhoz idomítva kell az összeget megállapítani. Azt mondom, hogy az elsőfokú ügyvédtől 1000 pengőt, a táblai ügyvédtől 5000 pengőt, a kúriai ügyvédtől 20,000 pengőt kérnék. Mi törtennék a kaucióval? A kaució az ügyvédi nyugdíjintézet javára kamatozna az alatt az idő alatt, amíg az ügyvéd azt a pozíciót tölti be. Vannak gondolatok a bifurkációval kapcsolatban, amikre nem tudok már kiterjeszkedni, pl. a teljes különleges szakmában bedolgozott és tekintéllyé vált ügyvédeknek szaktanácsadói mivolta, csak a teljesség kedvéért mondom. A munkaalkalmak kérdésénél azt tartom, hogy amennyiben nem sikerült annakidején megalkotni az okirati javaslatot, ami nem rajtam múlt, semmi akadálya szerény nézetem szerint, hogy a zugirászat üldözéséről azt a javaslatot, amit a nyár folyamán bátor voltam a kamaráknak megküldeni és amin lehet is, kell is némely módosítást tenni és amely gondoskodni kíván az ingatlanforgalmi irodák és hasonló intézmények zugirászi működése elleni védelemről, ezt a javaslatot mindenesetre keresztül lehetne vinni, mert ez nem fog találkozni azzal az ellenállással. A békebíróságra nézve is ellentétes nézeten vagyunk Teher előadó úrral, aki azt mondja, kérdéses hány ügyvédet lehetne ott elhelyezni. A békebíróság révén számításom szerint 2—300 ügyvédet lehetne elhelyezni, ami nem csekélység. Az más kérdés, mindenesetre ez a szerény nézetem, ha méltóztatnak más helyen és nem megkötött időben, nagyon szívesen beszélek a kérdésről, mert nagyon szerettem volna megoldani. Ha a békebíráknak eltiltjuk a prakszist, de megengedünk bizonyos okiratkészítést, nem azt, amit fenntartottak a közjegyzőknek, akkor nem azt érjük el, hogy egyes ügyvédektől elvonunk munkaterületeket, hanem azt érjük el, hogy a sokat emlegetett községi jegyzőktől vonunk el munkaterületeket. Mert, ha egy békebíróságnál eljáró ügyvéd azután a feleknek együttes kérésére okiratot szerkeszthet, akkor megszűnik az az abúzus, hogy a községi jegyzők foglalják le ezt a területet. A közigazgatási alsóbíróságok kérdése azt hiszem a közeljövőben meg fog oldódni. Arra kell törekedni, hogy ott a kötelező ügyvédi képviseletből nem engedhetünk, nem ügyvédi érdekből, hanem közérdekből, ahol mellébeszélésnek nem, hanem csak a jogászi gondolkodásnak lehet kizárólagos haszna. Még egy fájó kérdés, amely a legjobban bántott: a szegényvédelem díjazásának kérdése. A Te. tárgyalása során, ahol a kormány felhatalmazást kapott a büntető törvénykezési illeték nem nagyon szimpatikus bevezetésére, az volt a feltevés, hogy az ebből befolyó jövedelem, amely 2—300,000 pengőt igért az első időben, egyrészt a bírói status fokozatos továbbépítésére, másrészt az ügyvédi szegényvédelem díjazásának inkább jelképi, de jogilag nagyjelentőségű bevezetésére adott volna alkalmat. Az államháztartás helyzete ezt megakadályozta. Most tehát nem tehetek mást, minthogy azt az egyetlen módot tartom a helyzet megoldásának, hogyha meghozza az ügyvédség és a társadalom azt az áldozatot, hogy a mai törvénykezési illetékeket ebből a célból 57n-kal emeli. 7—8—9 millió pengő 5°/0-a 400—450.000 pengő. Ha havi 200 pengőben számítom a létminimumot, azt hiszem, hogy ennek a révén megint körülbelül 200 ügyvéd életfeltételeit teremtettük meg. Előbb 300-ról, most 200-ról beszéltem, az okirati munkaalkalom megint jelent száznak megélhetést, így 600 ügyvéd megélhetésével könnyíthetünk a kar helyzetén. Nagyon messze mentem és sok olyan gondolatot vetettem fel, amely alkalmas arra, hogy vitatkozzunk. Ki kell jelentenem, hogy szent meggyőződésem, ami Juhász őexcellenciájának: nemzeti érdek, hogy a magyar ügyvéd társadalom helyzetén javítsunk, mert különben a magyar társadalom elveszti legkipróbáltabb vezetőjét, az ügyvédséget és oly megpróbáltatások elé néz, hogy teljesen kormány nélkül megy a veszélyeknek elébe. Eszembe jut az ügyvédség helyzetéről, amit — gondolom — Csemegi Károly mondott: fontolja meg minden magyar ember, mit jelent az, ha a ragyogóan tiszta akropoliszba olyan sikátorokon át vezet az út, ahol nem tudjuk, mikor találkozunk baráttal, mikor útonállóval. Az ügyvédi kar erkölcse