Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 4-6. szám
140 DR. EGYED ISTVÁN. Élete végén Concha kisebb tanulmányainak az összegyűjtésével foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1928-ban jelent meg az összegyűjtött tanulmányok első kötete „Hatvan év tudományos mozgalmai közt" címmel (645 lap). Nagyon kívánatos lenne, hogy az Akadémia — a melynek az elhunyt évtizedeken át tekintélye és vezető tagja volt, — a gyűjteményt folytassa, hogy az elszórtan megjelent kisebb tanulmányok is hozzáférhetőkké váljanak. Ugyancsak szükség lenne Concha Politikájának egy népszerűbb és rövidebb kiadására, hogy a munkát a jogászilag kevésbé képzett közönség is használhassa. Concha tudományos működése mellett eredményes tanári működése érdemel méltatást. 1872-ben lett a kolozsvári egyetemnek a tanára, ahonnét 20 év múlva a budapesti egyetemre került és itt megint több mint 30 éven át működött. A magyar jogtanári karnak egyik legnagyobb tekintélye volt. Hosszú tanári munkássága módot adott neki arra, hogy a jogászgenerációknak hosszú sorát hassa át gondolataival. Alig van közéletünkben valaki, akit nem ő avatott volna be a jogi tudományok koronája és a legnagyobb jogi művészet, a politika ismereteibe. Concha tudta a módját annak, hogy ezt a jogi tudományágát mint egyetemi tantárgyát is jelentőssé tegye és megkedveltesse tanítványai mindegyikével. Nemcsak előadásaiban tanított, hanem a kollokviumokon, vizsgákon, szemináriumában és egyetemi vitaestéken. Szemináriumában összegyűjtötte tanítványai javát és velük dolgozott. Az egyetemi évek után is figyelemmel kisérte tanítványai működését, tanáccsal és irányítással látta el őket, akár szemináriumában, akár lakásán keresték fel a tiszteletreméltó tudóst. Amily szeretettel szokott Concha beszélni profeszszorairól, köztük a híres Brassairól, oly tisztelettel állott mellette a fiatalabb politikai és közjogi írógárda, egy kis tudományos világ, amelynek Concha volt mestere. Tanítványai sereglettek köré 1912-ben 40 éves tanári jubileumán és 1916-ban 70. születésnapja alkalmából.*) Utóbbi alkalomból a Jogállamban Wlassics Gyula írt Concháról méltató tanulmányt. Concha tudományos és tanári hatását nagy mértékben fokozták kiváló emberi tulajdonságai. Egyedül tudós és tanár volt,, más érvényesülést nem keresett. Módjában lett volna és nem hívatlanul aktív politikai pályára lépni. De nem vágyott ilyen babérokra és félt, hogy a politika elvonja tulajdonképeni hivatásától. Nemes alakja klasszikus és tipikus példája a tudós és tanítványait szerető, támogató professzornak. Ezért tudott szuggesztív erejével tanítványokat nevelni és azokat önálló tudományos munkálkodásra serkenteni. Élete mindig teljesen összhangban volt eszméivel. Öntudatos és ideális. Egész ember volt. *) Lásd e sorok írójának megemlékezéseit az Egyetemi Lapok 1912. és 1916. évi folyamaiban.