Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 3. szám - Az orvos felelőssége

104 DR. SCHUSTER RUDOLF. aggályosnak és megfelelő jogi indoklást nélkülözőnek tartom; de a közönség szempontjából sem megnyugtató, hogy az intézet minden felelősséget elhárít magától. A Kúria jogi indoklása a 84. sz. telj. fii. döntvény. Ez a döntvény azt mondja ki, hogy az, aki valamely ügyének ellátására maga helyett mást rendel ki, a kirendelt által ügykörében harmadiknak okozott kárért csak saját vétkessége esetén felelős; nincs vétkesség, ha a kirendelés körül culpa in eligando nem terheli Hogy ez a döntvény a jelen esetre nem alkalmazható, már magából a szerkesztésből és a használt kifejezésekből kitűnik. Hisz az intézet nem „maga helyett" rendeli ki az illető orvost, hanem az az orvos az intézetnek egyik alkalmazottja, akire a beteg gyógykezelését bízza. De különben is ennek a döntvénynek helyes értelmét a Mtj. 1721. §-ában találjuk, a melynek második bekezdése értelmében az az intézet vétkessége esetén is felelős a kárért bizonyos határok közt. A fent előadottak alapján a következő konklúzióra jutok: Az orvos felelősségének elbírálásánál — midőn t. i. hivatása gyakorlása alkalmával a betegnek kárt okoz az u. n. „mühibáuval való operálást el kell ejteni, mert ennek a kifejezésnek helyes értelmezése úgy sincs megállapítva; de ha ez meg is lenne, a kérdésünk megoldását nem könnyíti meg, mert egyfelül műhiba esetén sem vonható az orvos mindig felelősségre — amint azt a Haberland profeszor által felhozott esetek igazolják — másfelül műhiba nélkül is lehetnek esetek, ahol az orvos felelőssége meg lesz állapítható. Ezért a „műhibát" teljesen el kell ejteni. A beteg és az orvos közti jogviszonyt szolgálati szerződésnek kell minősíteni, amelynek legjobb tudása és lelkiismerete szerinti teljesítését az orvos magára vállalja. Ha e szerződés teljesítése közben akár szándékosan, akár gondatlanságból a betegnek kárt okoz, felelősség terheli. Ha szándékosság forog fenn — akkor a kérdés annyira egyszerű, hogy több magyarázatra szükség nincs; ez azonban alig fog előfordulni. Annál nehezebb annak a kérdésnek helyes megoldása, hogy minő gondatlanság lehet alapja kártérítési igénynek. Általában azt lehet mondani, hogy gondatlanság annak a gondosságnak elmulasztása, amelyet az élet felfogása szerint rendes embertől az eset körülményeire való tekintettel el lehet várni. Természetes, hogy ezt az általános szabályt a mi esetünkben úgy kell módosítani, hogy nem annyira az élet felfogása, hanem az illető élethivatás körében (orvosi körökben) irányadó felfogás legyen mérvadó. Ezt a németbirodalmi legfelsőbb bíróság (Leipziger Reichsgericht) így fejezte ki: „Es kommt tarauf an, ob diejenige Sorgfalt angewendet ist, welche von einem normalen Menschen des betreffendes Berufskreises erfordert wird." Az orvost netán terhelő gondatlanság elbírálásánál min-