Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 10. szám - A Bp. perorvoslati rendszerének reformja, mint a büntetőeljárás gyorsításának egyik módja

370 DR. MENDELÉNYI LÁSZLÓ. a county courtok (járásbíróságok) hatáskörébe tartozó ügyek eddigi 50 fontnyi értékhatárának 100 fontra felemelése (ami megfelel a mi járásbírósági értékhatárunknak). Nálunk természetesen nem lehet szó a bírói létszám szaporításáról, sőt azt feltétlenül lényegesen csökkenteni kell. Erre pedig csak a fentebb javasolt két mód alkalmas. Először a perorvoslati rendszer reformjával foglalkozom, amelynek története két évtizedre nyúlik vissza. Már az 1911. évi országos jogászgyülést előkészítő bizottság napirendre tűzte a bűnvádi eljárási jog köréből azt a kérdést, hogy „mily irányban kellene a bűnvádi perrendtartás peroruoslati rendszerét módosítani ?" E kérdés kitűzésére az adott okot, hogy a Bp. életbenlétének első decenniuma alatt kifejlődött gyakorlatban a Bp.-nek főleg a perorvoslatra vonatkozó rendelkezései bizonyultak sok tekintetben elhibázottaknak. Ezen indokok között nem szerepelt az ítélkezés lassúsága, mert ez a szempont akkor a régi jó békebeli időkben, 21 évvel ezelőtt, még nem állt előtérben. Ellenben a hibát elsősorban abban találták, hogy az ideális igazságszolgáltatás és az abba vetett bizalom szempontjából aggályt keltő az ugyanazon bűnügyben több fórumtól, különböző, esetleg homlokegyenest ellenkező módon történő ténymegállapítás, melyet a fellebbezés egyenesen kihív s mert ez nemcsak discreditálja az elsőfokú eljárást vagy legalább is alkalmas annak értékét és megbízhatóságát a közfelfogásban lefokozni, de - eltérő ténymegállapítás esetében — kételyeket támaszthat az irányban vájjon valójában melyik a való tényállás. Nem kisebb tekintélyek, mint dr. Baumgarten Izidor (A fellebbvitel a ténykérdésben) és Vargha Ferenc (Ténymegállapítás az ítélőtáblán és a Kúrián) mutattak rá arra, hogy a tényállásnak a szóbeliség és közvetlenség elveinek figyelembevételével való helyes és megnyugtató megállapítására egyedül az elsőfokú bíróság képes és hogy a ténykérdésben való perorvoslat, vagyis a fellebbezés a közvetlenség elvével össze nem fér. A Jogászegylet büntetőjogi szakosztályához két vélemény érkezett be, mindkettő olyan férfiaktól, akik ma is jogéletünknek előkelő tényezői. Az egyik Finkey Ferenc, aki a sárospataki jogakadémia tudós tanára, akinek az volt a javaslata, hogy minden bűnügyben egyaránt csakis egyfokú perorvoslat legyen olyképen, hogy járásbírósági és törvényszéki ügyekben a fellebbezés egy a tényés jogkérdést felölelő semmiségi panasszal helyettesíttessék. A másik véleményező dr. Degré Miklós, a győri kir. törvényszék akkori elnöke, szintén abból indult ki, hogy a fellebbezési bíróságok sem nem képesek, sem nem hivatottak arra, hogy az elsőfokon történt ténymegállapítást helyesebbel, a valóságnak megfelelőbbel helyettesítsék s ezért azt a radikális javaslatot terjesztette elő, hogy — törvényszéki ügyekben — a ténykérdésben való perorvoslat teljesen és minden vonatkozásban eltöröltessék, tehát még a cassatio joga se illesse meg a felső-