Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 10. szám - Karácsony estéjén

KARÁCSONY ESTÉJÉN. 365 nek összeforradása. Felbecsülhetetlen érték és ritka adomány. Tévedés volna azonban az a hit, hogy az intuitió független az egyéniségünktől s ennek elmúlt és jelenvaló legbensőbb átéléseitől, értelmi és érzelmi élményeitől. Ezekből ered, ezekből emelkedik fel s ezek teszik képessé és készségessé az átfogó és magasabb szintézisre, amiben megnyilatkozik s érvényesül is ! * Eszmények szolgálatába szegődni, eszményeinknek élni az optimizmusnak megfelelő mértéke nélkül nem vagyunk képesek. Az optimizmus azonban mi egyéb, mint az a nagy hit, hogy eszményeink elérhetők vagy legalább is megközelíthetők, ha cselekvésünket azokra koncentráljuk. Aki csak tagad, annak nem lehetnek eszményei, — aki pedig önmagában vagy missziójában kételkedik, az már lemondott eszményeiről s előre is vereséget szenved, mert fegyverzet nélkül harcol az, aki hitét és bizalmát elvesztette. Amikor a ravaszok, az ellenségek valakit megejteni, demoralizálni, lelkileg elveszejteni akarnak, először megingatják hitét küldetésében s elhivatottságában, azután pedig megfosztják erejétől: az önbizalmától. * Miért van az, hogy eszünk soha meg nem nyugszik, — örökké új és új problémákat vet fel, új és új célokat tüz ki, szüntelenül további, távolabbi okok után fürkész és a végső okot megtudni, vagy legalább megközelíteni törekszik? Miért sóvárog a szívünk, lázasan és kielégíthetlenül, a végtelen, az absolutum, a szent után? miért kívánja mindezt megérteni, elérni és a lelkébe felolvasztani ? Miért nem tudja a lélek metafizikai szükségérzetét elnyomni és miért nem képes kielégülni sem a tudományban, sem a művészetben, sem a hatalomban vagy a dicsőségben, sem az élvezetekben és a földi gyönyörökben? és miért törekszik állandóan a több, a tökéletesebb, a biztosabb után ? és miért van az, hogy ebben a lázas törekvésében, égő vágyában nem gátolják őt sem a bajok és a viszontagságok, sem az örömök és a szenvedések, sem az éjjelek és nappalok, sem az erény és a bün, hanem mindezt lebirni, meghódítani kívánja egyedül azért, hogy kiélhesse magát a végtelenben s az absolutban? így volt ez mindig és éppen az emeli önérzetünket, melegíti szívünket és nemesíti lelkünket, hogy ez így is marad: nunc et in saecula saeculorum. Kiegyenlítő ereje és integráns része a lényünknek, hogy kifáradhatlanul keressük és másban meg sem nyugodhatunk, mint: a Végtelenben és az Absolutumban. Ami mulandó, ami véges: dicsőség avagy szenvedés, öröm vagy bánat: nem jelent sokat, ha tömjénünk legjavát hintjük oltárunk tüzére és a lelkünknek legtisztább lelkével áldozunk az örök Igazságnak. Karácsonyfám alatt tisztán látom ezeket s boldogan adom át magamat a transcendens valóságok édes szemléletének! . . . Venite, adoremus! . . . Karácsony estéje van! ....