Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 8-9. szám - A szegényjog
350 IRODALOM. különösen összehasonlító jogi aparátussal készült indokolása foglal magában. A törvény megalkotása után közzétett kisebb tanulmányok és hozzászólások bokrából mint magános fenyöszál emelkedik ki — méltó pendantjaként Gerő Gyula kodifikációs alkotásának— Schultheisz Emil ny. százados-hadbíró kommentárja (Politzer Zsigmond és Fia kiadása), melyből eddig az általános rész magyarázata jelent meg. Hogy a katonai büntetőjog reformját feldolgozó más nagyobb terjedelmű munka eddig nem látott napvilágot, annak természetes magyarázata a feladat sajátszerűsége, mely a katonai büntetőjoggal foglalkozótól sokoldalú képességet és készültséget követel. Ezeknek összetalálkozása nem mindennapi jelenség. A mennyiségileg kisebb eredménynek semmi esetre sem oka az, mintha a katonai büntetőjog müvelése nem lenne vonzó feladat. A legnagyobbak közül M. E. Mayer magához méltó munkának tekintette a katonai büntetőjog tudományos feldolgozását, épen azokra a rendkívül érdekes és nagyjelentőségű büntetőjogtudományi problémákra tekintve, amelyeket a büntetőjognak semmi más ága nem vet fel olyan nagy számban és olyan intenzív erővel, mint épen a katonai büntetőjog. Schultheisz Emil müve alaposság és tudományos önállóság dolgában nem marad el a nagy német tudós mögött. A problémákat nemcsak felismeri, de széleskörű irodalmi tájékozottsággal és nagy logikai erővel meg is birkózik velük, s amit különösen meg kell dicsérni benne, van bátorsága hozzá, hogy a maga eltérő felfogását kifejezésre juttassa és helyességéről már kialakult elméleti vagy gyakorlati felfogásokkal szemben is meggyőzni iparkodjon. De meg is van a szerzőben minden feltétel ahhoz, hogy a katonai büntetőjog terén önállót alkosson. A katonai büntetőjog tudományos művelőjének nemcsak büntetőjogásznak, de katonának is kell lennie. A katonai büntetőjog alkalmazási körét nem kívülről, hanem belülről szemléli és épen ezért általában nagyon sikerültek jogászi megállapításai, mert megtalálja a megfelelő perspektívát: a katonai normát, ahonnan a probléma jól megvilágítható. Nagyon jellemzően Binding normaelméletének híve a szerző, s ha van a büntetőjognak olyan területe, ahol ez az elmélet gyümölcsözően alkalmazható, ilyenek mindenesetre azok a speciális jogágak, ahol a közjogi jellegű norma-háttér szemléletesen jelentkezik. Maga Binding jellemezte a háború alatt az árdrágító visszaélések joganyagát azzal, hogy normaelméletének fő alkalmazási területe („der Hochsitz der Normentheorie"). Másik ilyen speciális joganyag a katonai büntetőjog, amely a katonai szolgálati szabályok talajára épít. Ebből a szemszögből valóban több szerencsés megállapításra jut a szerző a legnehezebb dogmatikai kérdésekben, vagy ha eredményeit egyik-másik vonatkozásban nem is lehet helyeselni, megvan a szerzőnek az a nagy érdeme, hogy megmutatta a problémát és a saját megoldási módja révén elősegítette a teljes tisztázást. Mint kommentár abba a — nem nagyon elterjedt — kategóriába tartozik az előttünk fekvő mű, amelyet Reinhard Frank alkotott a német büntetőjogi irodalomban is standard work-szerü közismert