Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A szegényjog

344 IRODALOM. felvett záros határidők csak az alapperre szólnak és nem terjednek ki az újrafelvételre, ahol a becsületvédelmi sürgősség elve már nem játszik szerepet. Nézetem szerint a szerző véleménye a törvény szellemével szöges ellentétben áll, s annak kijátszására vezetne. A valóság ugyanis nem eleme a rágalmazás vétségének, hisz a törvény bizonyos esetekben a valóság bizonyíthatását ki is zárja. De ahol megengedi, ott sem kötelességé teszi, hanem csak joggá, amelynek gyakorlását is módban, időben, pertagozatok tekintetében szűkre szabja, nehogy a sértett, aki elégtételt keres, gyötört, halálra hajszolt áldozatává legyen a fölényes helyzetbe került vádlottnak. Hogy ez nem túlzás, hanem sokszor szomorú tény, — azt talán nem kell bizonyítanom. Már most, ha a szerző véleménye gyakorlatban valósággá válnék, beláthatatlan tere nyílnék a rágalmi hadjáratoknak, a bosszú hajszáinak olyanok részéről, akik rágalmaztak bizonyíték nélkül, s gonoszúl üldöznek másokat újrafelvételeken át, mert hátha leteríthetik az üldözött vadat, és ha nem is, — calumniare audacter semper áliquid haeret. Nem, nem! ilyet nem lehet megengedni, mikor a bizonyíték nélküli becsülettámadás már önmagában véve is büntetendő vakmerőség. Felhozhatom azt a részletet is (31. old.) amely szerint a szerző azt állítja, hogy a Bp. 448. §. első bekezdésében előírt értesítési kötelezettségnek sanctiója a Btk. 230. §-ában van, amely szerint: „Aki oly tények, vagy bizonyítékok tudomásával bír, melyektől vizsgálat alá vont egyének felmentése, vagy ártatlanul elítéltnek kiszabadulása függ, és azokat akár az illetővel, vagy hozzátartozóival akár az illető hatósággal nem tudatja, — ámbár azt magának, hozzátartozóinak, vagy más ártatlan személynek veszélyeztetése nélkül megtehette volna, — vétséget követ el stb." A szerző véleményét nem osztom. A Bp. 448. §-a perjogilag a hatóságok értesítési kötelességét írja elő s nincs törvényi utalás arra, hogy a kötelesség nem teljesítése különös büntető felelősséggel jár. A Btk.-nek fentidézett 230. §-a pedig önálló büntetendő tényálladékot határoz meg, amelynek megvalósító alanya a hatósági fogalmon kívül álló polg-ár, aki egyébként élethivatása szerint lehet bíró, ügyész, hatósági tag is, de e §. értelmében nem hivatali mulasztásokért, hanem polgári kötelessége nemteljesítéséért felel. Ezt a felfogást támogatja az igazságügyi bizottságnak idevágó indokolása, amely okát adja annak, miért is került ez a szakasz idegen példa nyomán a Btk.-be; de mellette szól a Btk.nek az e témával rokon és összefüggő 197., 476. §-ok megvilágítása is, amelyek együttvéve — úgy vélem, — kétségtelenné teszi, hogy a Bp. 448. §-abeli bírói, stb. értesítési mulasztás büntetőjogi sanctióját a Btk. 230. §-a nem tartalmazza. Balogh Edvi Illés—Vargha commentárjának idevágó 3. jegyzete ugyan ilyenre enged következtetni, de azt hiszem, kétséget nem tűrő bizonyosság ezt a következtetést nem támogatja. Az értesítés hatósági (bíró, ügyész stb.) elmulasztója felelhet fegyelmileg, felelhet összefüggően az esetleg megvalósított más