Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A biztosított dolog elidegenítése és a biztosítási novella

312 DR. TÚRY SÁNDOR KORNÉL. törvénynek egyetlen — nem is egészen szerencsés — §-át kiragadni, hanem a szabályozás egészét és annak szellemét kell mérlegelés tárgyává tenni. Ennek alapján pedig arra a megállapításra kell jutnunk, hogy habár a biztosított dolog elidegenítésével kapcsolatban az a megfontolás vezérelte is a törvényhozót, hogy a biztosító szempontjából az esetek túlnyomó többségében közömbös a biztosított személye és épen ezért gyakorlati szempontból meg lehet is a törvényben állapítani a biztosításnak a dolog megszerzőjére ipso jure leendő átszállását, ez meg korántsem egyértelmű azzal, mintha a törvény egyáltalában, vagy akár csak általában is nem helyezne súlyt a biztosított személyére. Már pedig az a kérdés, valamely biztosításjogi törvényalkotás a subjektiv vagy pedig az objektív érdek biztosíthatóságának elvi álláspontján áll-e, épen azon fordul meg, tulajdonítanak-e a törvény szabályai valamelyes jelentőséget a biztosított (az érdekelt) személyének. Ugyanis: az objektív érdek elfogadása mellett oly rendelkazések a törvényben, amelyek az érdekelt (biztosított) személyének valamiféle jelentőséget tulajdonítanak, amelyek akár a jogviszony megalapítása (a b. szerződés megkötése), akár annak fennállása (folytatása), akár végül a biztosítási igénynek ki részére leendő juttatása szempontjából foglalkoznak egyáltalában az érdekelt személyével, nem csupán fölöslegesek, de egyenesen helytelenek, illetőleg értelmetlenek lennének (Ehrenberg; Das Interessé im V. recht, 56; Kisch, id. m. 6. §.) Viszont: ha valamely bizt. jogi kódexben találunk rendelkezéseket, amelyek a felsorolt vonatkozások mindegyike, vagy akár csak egyike vagy másika szempontjából súlyt helyeznek az érdekelt személyére, ha kutatjuk azt, vájjon épen egy meghatározott (konkrét) érdekeltről van-e szó, vagy más valakiről, ennek épen az az oka és alapja, hogy az illető törvényalkotás a subjektiv érdeket fogadta el a biztosítási védelem tárgyául. Már pedig magának a Kt.-nek, de érvényben álló egyéb törvényeinknek is vannak ily rendelkezései. Mint másutt tüzetesebben rámutattam (id. m. 43. és köv. 1), az a körülmény, hogy a Kt. szerint a szerződés megkötésénél fontossága van a biztosított személyének (közlési kötelezettség: 474. §.); hogy a bizt. szerződésből eredő kártérítési jogigény tárgyi terjedelmére is van befolyással a biztosított személye (túl biztosítás, értéken alóli b.; kettős v. többszörös b., 470., 471., 478. §.); hogy a Kt. is szabályozza a túlbiztosítást és a többszörös b.-t, nevezetesen, hogy a Kt. is arra törekszik, — a maga módja szerint — hogy elhárítsa az utóbbiakkal járó káros — mert a b. alapgondolatába ütköző — következményeket; hogy a Kt. is különbséget tesz a saját és az idegen érdekű b. között és a b. e különböző nemeihez más és más jogkövetkezményeket füz (464. és 467. §.); hogy a Kt., valamint érvényben álló hazai jogunk