Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 7. szám - Az uzsoratörvény 2. Par.-ához
234 Dr. PETHŐ TIBOR. tat" kell számba venni. Ehhez képest a sérelmet szenvedő fél a húzott hasznok visszatérítése alól annyiban mentesül, amenynyiben azokat hibáján kívül elvesztette. A hasznok húzásának vétkes elmulasztása, ami a rosszhiszemű birtokra vonatkozó szabályokban jelentős, ugyanannyi, mint a hibásság a haszon elvesztésében. * * * E §. 3. bekezdésének rendelkezése értelmében a sérelmet okozó fél köteles visszatéríteni azt is, amit az uzsorás szerződés alapján vagy ezzel kapcsolatban harmadik személy kapott és a másik félnek okozott kárért is teljes kártérítéssel tartozik. E szabály összefügg az első szakasznak azzal a rendelkezésével, amely szerint az uzsorás vagyoni előny akkor is megállapítható, ha az előny harmadik személy javára volt kikötve. Ily esetben tehát vizsgálni kell azt, hogy a kedvezményezett harmadik személy a sérelmet okozó féllel szemben milyen jogviszonyban van. Ha megbízási viszony van kettőjük között, vagy az uzsorás szerződésen kívül álló harmadik személy tudomással bírt arról, hogy uzsorás szerződés alapján szerzi meg a sérelmet szenvedő szolgáltatását, úgy a sérelmet okozó féllel egyetemlegesen kötelezhető a szerzett vagyoni előny visszatérítésére. Ha azonban a semmis szerződés tiltott alakjáról tudomása nincs, úgy csupán a sérelmet okozó fél kötelezhető .a visszatérítésre. A sérelmet okozó fél ebben az esetben is nemcsak a kapott vagyoni előnyt köteles visszatéríteni, hanem a sérelmet szenvedő félnek az okozott kárért is teljes kártérítéssel tartozik. A törvény csak a szerződő felek egymásközti viszonyára állít fel szabályokat, a harmadik személy felelősségét a jogutód, illetve a harmadik jogszerző felelősségére vonatkozó szabályok alapján kell elbírálni. * * * Különös méltánylást érdemlő olyan esetben, amikor a sérelmet szenvendett felet a kiadás vagy a visszatérítés kötelezettségének teljesítése anyagi romlásba sodorná; e fél még azt is kívánhatja, hogy a kötelezettsége alól részben, vagy egészben mentesíttessék. E különös méltánylást érdemlő eset figyelemmel e §. 4. bekezdésére, abban az esetben lesz gyakorlati, ha a sérelmet szenvedett fél a kapott vagyoni előny birtokában van, vagy azt nem hibáján kívül vesztette el; mert ha azt elvesztette és saját hibáján kívül vesztette el, már a 4. bekezdés alapján is felszabadulhat visszatérítési kötelezettsége alól. Kizártnak kell tekinteni hogy ilyen esetben a felszabadulás a 4. bekezdés alapján a méltányossággal ellenkezőnek mutatkozzék és ezért ne következzék be, a 6. bekezdés alapján pedig a felszabadulást mégis el lehessen rendelni. Hiszen a 4. bekezdés értelmében a felszabadulásnak a sérelmet szenvedő fél kedvező