Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 7. szám - Az életbiztosítási szerződések megszűnése és a szerződéses bírság követelhetése

AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK MEGSZŰNÉSE. 231 különkötelezővel egy egész időszakra fenntartottnak vélelmezendő a szerződés, a 10. §. második bekezdése értelmében a felhívással kapcsolatos vélelmezett felmondás csak az időszak végére szólhat. Mivel a kötelező érvényesítése érdekében a fizetési felhívás a következő esedékesség előtt több mint 30 nappal s így kellő időben megtörténik, a felmondást is kellő időben megtörténtnek kellene tekinteni. Ennek eredménye az volna, hogy, ha csak külön kötelezővel kapcsolatban intézendő a 10. §. szerinti felhívás, — az utána következő fizetés beszüntetése esetén a bírság már követelhető nem volna, mert előtte kellő időben lejátszódott a vélelmezett felmondás formalitása. A külön kötelezővel kapcsolatos felhívást illetőleg a 9. §. akként intézkedik, hogy az 5. §. 1. bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az 5. §. 2. és 3. bekezdése, mely a hatályvesztést írja elő, ez esetben nem alkalmazható. Ebből folyóan a 9. szerinti felhívásban csak a fizetési határidő szerepelhet, de a szerződés megszűnésének jogkövetkezményére való figyelmeztetés nem. A 10. §. esetében sem írja elő a törvény a jogkövetkezményekre való figyelmeztetést, de az 5. §. első bekezdésére való utalásból a törvénynek ez a szándéka következtethető. Ezekből látszik, hogy a két felhívás egymást nem helyettesítheti. A törvény keretén belül a megjelölésnél helyesebb az egyikre a 9 §-beli, a másiknál a 10. §-beli felhívásra hivatkozni. A fentebbi jogvita erősítést kapott a kir. Kúria állásfoglalásával. A kir. Kúriának P. 2047/1930. számú ítélete szerint a biztosítási szerződés az elmaradó visszatérő díj esedékességét megelőző időszak elteltével megszűntnek tekintendő, ha a biztosított az esedékesség idejére, a visszatérő dij behajthatósága érdekében külön kötelezőt nem adott, helyesebben ha ilyen különkötelező birtokában a biztosító társaság nincs. Alapja a döntésnek az, hogyha különkötelező hiányában a biztosító társaság elesett a díj behajtásának a lehetőségétől, úgy nem tehető fel a törvényhozónak az a szándéka, hogy ennek dacára a szerződést hatályban tartsa. Ettől az állásponttól azonban eltért részben a kir. Kúria a P. VII. 7685/1931. sz. ítéletében, amelyben kimondotta, hogy ily esetben a szerződés nem a megelőző időszak végével, hanem a visszetérő időszaki díj esedékességének napjával szűnik meg. Lehet tehát, hogy a visszatérő időszak díja az időszak első, tizedik vagy századik napján esedékes, a szerint, hogy a felek miként állapodtak meg. Addig a szerződés hatálya az ítéletek álláspontja szerint is fennállónak tekintendő, különkötelező hiánya esetén is, mert addig fizetés megszüntetéséről a dolog természete szerint szó nem lehet. Már a jogi álláspontoknak a lényeget érintő ilyen változhatása is indokolttá teszi, hogy a biztosítási szerződés tartamközi megszűnését a törvény szabályozza. A P. VII. 3537/1930. sz. ítéletében a kir. Kúria határozott kifejezést ad annak, hogy a novella 10. §-ában előírt felhívás