Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 5-6. szám - De iudiciariis
DE IUDICIARIIS. I7I A valóságos közérdeket önzetlenül szemmel tartó igazi törvényhozó hatalom pedig, amely egyedül hivatott valamely alaptörvény megváltoztatására, remélhetőleg nem fogja az 1925. évi XXXVII. tc. átmeneti 1. §-át fönntartani, hanem módot talál még arra is, hogy az 1877 : VIII. tc. 9. §-a enyhíttessék. A váltóügyletek megszorítása és a kereskedelmi hitel kamatának korlátozása ugyanis szintén jogos magánérdekbe nem ütközhető közérdeknek látszik. Az utóbbi évek válságai, küzdelmei (amennyiben nemzetközi okokra nem vezethetők vissza) mind az aránytalan jövedelemelosztás eredményei. Ma mindenkinek, aki a közérdeket önzetlenül szívén viseli, szükségkép foglalkoznia kell közgazdasági kérdésekkel, hogy oda ne jussunk, ahol Olaszország, Mussolini mai mintaállama, a békeidőben sínylődött, hogy kisszámú dúsgazdag, nagyjövedelmű ember mellett a lazzaronik milliói alkossák az állampolgárok elégedetlen, minden káros kilengésre hajlamos zömét. Közel vagyunk a Balkánhoz ; a rosszul fizetett hivatalnokok sok kísértésnek lehetnek kitéve. A bíró vállalja a szegénység kényszerű terhét, ha a rajta megtakarított összegek nemzeti konstruktív célokra szükségesek és arra fordíttatnak. A múltban azonban — különösen az inflációs időkben — nem volt általános a szegénység ; a bíró szeme napról napra látta a konjuktúrák önös kihasználását ; sok megtorlatlanul maradt visszaélés történt, hallgatagon tűrtünk, bízva az állapotok jobbrafordulásában. A bírói önérzet nem hajlandó elviselni mégsem azt, hogy a hullámzó pénztenger kísérletező hajósai jóakaratú vállveregetéssel intézzék el mint olyan naiv emberfajtát, akire állítólag azért büszkék, mert arra is képes, hogy maga talpalja a cipőjét. Az ilyen vállveregető kezet a némán tűrő bíró is némi kényes undorral hárítja el a nélkül is eléggé megterhelt válláról. A bírói hivatástól annyira távol áll a cipőtalpalás egyébként szükséges és hasznos mestersége, hogy a legszorgalmasabb bíró is csak kontár lehet e téren és a «tökéletes suszter» címet és jelleget áthárítja azokra a kitűnő pénzügyi és gazdasági szaktudósokra, akik hazánkat, ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, már évekkel az az őstermelők nemzetközi letörése előtt, odáig tudták fejleszteni, hogy független bírái maguk talpalhatták a cipőiket, a nélkül, hogy a fölöttük transcendentális magasságban álló ezeknek az innominális gazdasági kiválóságoknak saját életstandardjuk süllyedt volna.