Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 5-6. szám

VAKÁCIÓ. Pár nap múlva pihenőre megy a jogszolgáltatás. A felsőbíróságok tagjai rég meghozott törvény alapján nyolc hétre függesztik fel munkájukat. Megérdemelten, nagy munka után jutnak üdüléshez, de csak megszűkült, igen szerénnyé vált módon. A fizetések jelentékenyen megcsappantak, az egészségért keveset lehet tenni, bárha a munka terhe és a haladó életkor fürdőhelyet, költséggel járó frissítést-kezelést javallanának. De erre nem telik, a régebben netán félretett fillérek is a legszükségesebbekre fogynak. Ám a munka abbahagyása, az otium mégis csak meghozhatja testnek-léleknek a felfrissülést. A jó bíró a munkát azért a szünetben sem hagyja abba. Mennyi a pótolnivalója, amire nem telt ideje munkaévadban! De meg az életnek minden jelensége működteti a bíró agyát. Tapasztalatot az élet minden jelenségéből lehet és kell leszűrni. Ez is, az olvasmányok is adnak szünetben is munkát a bírói léleknek, hogy leülepedjék belőlük a bölcseség és az igazságérzés az ítélkezés számára. Az alsófokű bírák szünetidejében hiányzott eddig a rendszer. Miért? —miért nem? —évtizedek óta nem tudja magát rászánni a törvényhozás arra, hogy az elsőfokú bíróságoknál a szünetidőt rendezze. Noha a jogkereső közönségnek meg az ügyvédségnek az lett volna az érdeke, hogy épp az alsóbíróságoknál rendeződjék ez a kérdés. Úgy látszik, ezeknek az érdeke nem esett eléggé latba. Igaz, az alsófokon e kérdés rendezése nem volt olyan egyszerű, mint a felsőbb fokon, lévén a nagyközönség érintkezése a felsőbíróságokkal aránytalanul csekély. Gondot, gondosságot, bizonyos Jogállam XXXI. évf. 5—6. füzet. 11