Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám - Mikor követelhető kártérítés a be nem tartott házassági igéretért

316 Dr. KŐNIG ENDRE. személyek a vétkes magatartásuk által okozott kárt rendszerint ugyancsak megtéríteni kötelesek. Legfelsőbb bíróságunk világosan megállapította, hogy a vétőképességgel bíró kiskorú kártérítési kötelezettsége akkor is fennáll, ha a kiskorú egyébként cselekvőképtelen (Jogi Hirlap, Magánjogi Döntvénytára, 43. lap), és hogy a gyáms. törv. 28. § b) pontja alapján gondnokság alá helyezett gyengeelméjű egyén vétőképes is lehet és kártérítéssel tartozhatik, ha pl. házassági ígérettel elcsábított valakit. (Lásd ugyanott, 45. lap.) A H. T. 3. §-a nyilván azon meggondolás alapján helyezkedett — ellentétben az általános magánjogi szabályokkal — arra az álláspontra, hogy az eljegyzéskor korlátolt cselekvőképességű jegyes kártérítéssel csak akkor tartozik, ha az eljegyzésbe törvényes képviselője is beleegyezett, mivel a H. T. 14. és 15. §§-ai szerint korlátoltan cselekvőképes személyeknek a törvényes képviselő hozzájárulása nélkül házasságot kötni tilos. Milyen álláspontot kövessen már most a gyakorlat arra nézve, hogy a korlátoltan cselekvőképes személyek által, be nem tartott házassági Ígérettel okozott, a H. T. 3. §-án túlmenő kár megtérítése igényelhető legyen-e akkor is, ha a házassági Ígérethez a törvényes képviselő nem járult hozzá? A kérdés eldöntése igen nehéz. Kétségtelen ugyanis, hogy majdnem paradoxon volna, ha a H. T. 3. §-a által konstruált ú. n. kisebbmérvü kártérítést korlátolt cselekvőképes jegyesektől nem lehetne követelni, ellenben a H. T. 3. §-án túlmenő kárt az általános magánjog szabályai szerint, a korlátolt cselekvőképes felek is megtéríteni tartoznának. Ezzel szemben felhozható azonban, hogy a bíróságok az általános magánjogi szabályok alapján kötelezik a feleket a H. T. 3. §-án túlmenő kár megtérítésére, mely körülmény azt a felfogást támogatja, hogy ugyancsak az általános magánjogi szabályokat kell alkalmazni a korlátoltan cselekvőképes személyek felelősségrevonására vonatkozólag is, vagyis a korlátolt cselekvőképesség a be nem tartott házassági igéret által okozott kár megtérítése alól senkit sem mentesítene. Mindkét felfogás mellett tehát egyaránt nyomós érvek szólanak, amiért is kívánatos volna ha a bíróság álláspontját mielőbb leszögezhetné. Analóg a helyzet a be nem tartott házassági igéret által okozott károk megtérítésére irányuló keresetek elévülésére vonatkozólag is. A H. T. 5. §-a ugyanis a H. T. 3. §-án alapuló ú. n. kisebbmérvű kártérítési igények elévülését egy esztendőben állapítja meg. Az általános magánjog azonban tiltott cselekmények-