Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)
1931 / 9-10. szám - A tulajdonjog fenntartása mellett kötött vételi ügyletekről
A TULAJDONJOG FENNTARTÁSA VÉTELI ÜGYLETEKRŐL. 405 fenntartás még pótlólag kiköthető ; az átadás után azonban már nem. Staub szerint ez a kikötés még az átadás után is érvényes,, és szerinte nem szükséges egy, az eladó birtokába való visszabocsátás, hanem elégséges az azt helyettesítő constitutum possessorium. Hazai joggyakorlatunk az előbbi állásponton van. Ezt részemről helyesnek is tartom, mert ez utóbbi álláspont esetleg tág teret biztosítana — különösen romlott gazdasági erkölcsök mellett — harmadik, jóhiszemű személyek érdekeinek kijátszására. Ezidőszerint a helyzet az, hogy csak egyes kúriai döntések alapján hámozhatok ki ezen ügyletre vonatkozó jogszabályok, melyek pedig, mint tudjuk, sok esetben meglehetősen bonyolultak. A magánjogi javaslatunk 136'/. §-a foglalkozik a kérdéssel, kimondván, hogy ingó dolog eladása esetében azt a kikötést, hogy az eladó a vételár megfizetéséig fenntartja tulajdonjogát a vevőnek átadott dologra, kétség esetében úgy kell érteni, hogy a vételár teljes megfizetése nem a szerződésnek, hanem a tulaj donátruházásnak halasztó feltétele, és hogy az eladó elállásra van jogosítva, ha a vevő a fizetéssel késedelmes. Ily kikötés csak akkor hatályos, ha okiratba foglalták, és ha ebben a vételár fizetésének határidejét naptár szerint meghatározták. A javaslat egészben a német B. G. B. 455. §-ának nyomán halad, mégis azzal az eltéréssel, hogy ezen ügyleti fajra megállapítja az okirati kényszert. Helyesnek tartom ezt, és e tekintetben meggyőzők az annakidején készült Tervezet-hez fűzött indokolás1 megjegyzései; melyek ezzel kapcsolatban az ügylettel könnyen velejáró büntetőjogi következményeket emeli ki, továbbá, hogy az harmadik személyek érdekeit is érinti. Fontos, hogy a vételár fizetésének pontos naptári határideje is az okiratba foglalandó. Találóan jegyzi meg ezt illetőleg Staub,21 hogy a feltétel tényálladéki elemét képezi egy időbeli határ, melyen belül el kell dőlni, hogy a feltétel bekövetkezik-e avagy nem. Lehetne vitázni a fölött, hogy nem lenne-e helyesebb a Code civil 2102. és 2103. §-ainak mintájára az eladónak a még ki nem 1 Kötelmi Jog, IV. kötet, 71. old. 2 Kommentár, X. kiad., II. köt., 1210. old.