Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 9-10. szám

382 PENSIONATUS. szabályok kikerültek, nem egyszer magukhoz a jogszabályok szövegezőihez. A válasz nem egyszer ez volt: «tényleg némileg zavaros a rendelkezés, biztosat nem mondhatni, több kéz dolgozott a rendeleten, ez okozta, a kételyek jogosak». Tapasztaltam, hogy a kétségeket intern, bizalmas utasításokkal próbálták elhárítani, olyanokkal, amelyekről a közönség nem tud, hanem csak kézrőlkézre adódnak a belső szolgálatban. Hát ily körülmények között hol az igazság? hol a jog? hol a megnyugtató jogszolgáltatásnak az a lehetősége, mely a bírót megnyugtathatja, hogy ítéletével igazságot, jogot, méltányosságot és emberséget szolgáltat? És hogy várhatjuk el, hogy a bíró átérezze, hogy ő nem preventív szolgálatot tevő rendőr, nem agent provocateur, hanem azt a hivatást tölti be, hogy a jóravaló, jóhiszemű polgárok részére szolgáltat becsületes igazságot és méltóságos jogot. Becsületes őszinteséggel megmondom : sok olyan kérdésben, amely ezekben az űj jogszabályokban van szabályozva, ha bíróként kellene ítélnem, nagyon nehezen szánnám magamat arra, hogy lesújtsak a vádlottra, vagy igazságot tegyek az ellentétes érdekeltek között azért, mert valamelyikük a jogszabályt nem tudta vagy nem alkalmazta helyesen. Évről-évre megszólalt e lap hasábjain a jogászi lelkiismeret, felhánytorgatván, hogy hány száz oldalnyi űj törvény és hány ezer oldalnyi űj rendelet bocsáttatott ki. És összecsaptuk a kezünket amiatt, hogy minden polgár tudni tartozik a kibocsátott sokezer oldalnyi jogszabályt, de nemcsak az utolsó évit, hanem évtizedekre visszamenőleg is mindent, hűszezer oldalnál is többet. Hogy lehessen az egyszerű ember tudója mindezeknek, ha elmélyedő jogtudós se tudja ezeket még csak át se tekinteni ? Ha régen fikció volt, hogy mindenki tudja a törvényt, akkor ma nem fikció, hanem meggyőződés lehet, hogy ezt a sok törvényt senki se tudhatja. Nagy aggodalommal kell, hogy ez eltöltse mindazokat, akiknek hivatása a joggal foglalkozni. És különösen gondolkodóba