Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)
1931 / 7-8. szám - A mezőgazdasági haszonbérletekről szóló rendelet hatályossága
A MEZŐGAZDASÁGI HASZONBÉRLETEKRŐL SZÓLÓ RENDELET. 3II Hogy az 1928 : XII. tc. 34. §-a a haszonbérre vonatkozó jogszabályokat megemlíti, ez sem jelenti azt, mintha a 6140/1923. M. E. számú rendeletnek kizárólag valorizációt pótló jelentősége lenne, hanem csak azt, hogy a haszonbérbeadó szempontjából a rendelet alkalmas volt a valorizáció pótlására. A más irányban való alkalmazás azonban nem footballszerüség, hanem egyszerűen a mind a két fél érdekét egyenlően szem előtt tartó rendelet méltányossági gondolatának a haszonbérlő javára szóló érvényesítése. VI. Nem vonom kétségbe, hogy a rendelet mostani alkalmazása esetében bizonyos méltánytalan eredmények állhatnak elő, és ebben a vonatkozásban megfontolásra érdemesnek tartom különösen a következőket : 1. Ha a rendeletet a viszonyokban az életbelépése után beállott változások különösen a gabona áralakulása alapján is alkalmazni lehet, nem igazságos, hogy a legutolsó években előállott változások alapján az 1. § I. 3. bekezdése folytán ne fordulhasson a bírósághoz az, aki nyomban a rendelet életbelépése után megállapodást létesített vagy akkor megfelelő bírói megállapítást kapott. 2. A mai viszonyok közt már visszásán hat, hogy az 1. § utolsó bekezdése folytán a rendelet életbelépése után pénzösszegben — tehát esetleg már pengőben — kikötött haszonbér bírói megváltoztatását kérni lehet, a termény-haszonbér megváltoztatását azonban nem. Ha azonban valamely jogszabály a viszonyok változása folytán az élet követelményeinek már nem felel meg minden vonatkozásban, a visszás helyzet orvoslásának nem az az útja, hogy a jogszabályt a maga egészében alkalmazhatatlannak mondjuk, hanem— amint ez a kereskedelmi törvény 20. §-ától kezdve számtalan jogszabályunkkal megtörtént — az ilyen inkonvenienciákat a jogszabály megfelelő módosításával kell kiküszöbölni. Az adott esetben tehát — amennyiben a vázolt helyzet valóban sérelmes bizonyos körökre — a minisztériumnak élnie kellene a módosításra szóló felhatalmazással és az 1922 : XVII. tc. 6. §-a alapján kiadott rendelettel kellene a 6140/1923. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseit a gazdasági viszonyoknak a rendelet kiadásakor előre nem látott alakulásához hozzáidomítania. Egy ilyen rendelet szükségessége tekintetében természetesen ezúttal nem érzem magamat hivatottnak az állásfoglalásra, annak törvényes lehetőségét azonban a fentiekben igyekeztem kimutatni.