Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 5-6. szám - A párizsi pénzügyi egyezmények életbelépése és a magyar állam szuverenitása

280 TÚRY SÁNDOR KORNÉL lyétöl elvonatkoztatni. Az első álláspontnak az lenne az alapja, hogy minden gazdasági jószág a mindenkori tulajdonos személyétől függetlenül is megmérhető értéket képvisel, s így a fennmaradásához fűződő érdeket is objektíve lehetne a biztosítás tárgyaként elfogadni, attól függetlenül, hogy az érdek kinek az érdeke, avagy különböző személyek között miképpen oszlik meg. A másik felfogás szerint a biztosítás tárgya mindig csak valamely konkrét személynek a biztosított jószághoz fűződő érdeke lehet, vagyis ahhoz, hogy valamely dologhoz (joghoz) fűződő érdek tárgya lehessen a biztosítás nyújtotta oltalomnak, szükséges, hogy az kapcsolatban legyen egy meghatározott személlyel. Az érdeknek tehát szubjektívnek kell lennie. A biztosítási jogviszony egész szabályozásának minden részletére kihat, hogy a törvény melyik álláspontot fogadja el. Az objektív érdek álláspontja mellett a szerződésben nem szükséges megjelölni azt a személyt, akinek érdekében kötik, a biztosítás eldologiasodik, uno ictu biztosítva van a tulajdonos, a záloghitelező, a haszonbérlő érdeke, s a kártérítés mértékére is objektív szempontok irányadók. Mindennek az ellenkezője áll a szubjektív álláspont mellett (2. §). Az objektív érdek elfogadásának jogpolitikai előnyeit főleg a forgalom szempontjából elismerve, szerző megállapítja az objektív álláspontnak a tételes törvényhozásokban bekövetkezett teljes bukását (3. §). Majd ennek okait jogi szempontból az objektív alapon nyugvó szerződés határozottságának hiányában, a nyerészkedési célzat kiküszöbölésének nehézségében, végül abban találja meg, hogy az objektív biztosítás és a belőle folyó jogkövetkezmények nem állanak összhangban az érdeknek, nevezetesen a biztosításjogi értelemben vett érdeknek s az ezzel szorosan összefüggő kárnak a-fogalmával. Ezzel az utóbbi tételével kapcsolatosan a szakirodalom részletes kritikája útján kimutatja különösen, hogy biztosításjogi szempontból «érdek» érdekelt személy nélkül nem is képzelhető, s a biztosítási érdeket úgy határozza meg, hogy az annak a viszonynak a gazdasági értéke, amely valamely személyt a biztosítási esemény által veszélyeztetett szubsztrátumhoz fűz. Amikor a gyakorlati élet szempontjaira figyelemmel a dologbiztosítás tárgyául a dolgot mint értéktárgyat jelöli meg, ismét kidomborítja, hogy a dolog értéktárgy csak valamely személlyel való kapcsolatában lehet és nem önmagában. S ehhez képest mint az érdek általában, úgy a biztosítás jogi érdek is szubjektív természetű. Ugyanerre az eredményre jut a kár fogalmának vizsgálata