Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 9-10. szám - Az idegen államok lobogóinak és címereinek büntetőjogi védelme
400 DE CZÉTÉNYI JENŐ. Az egyoldalúság vádja sem hiányzik a cikkből, de ebből a szövegezésből, hogy «a bírósági embereknél (itt már nemcsak bírójelöltekről van szó !) általában egyoldalúságot találunk: vagy büntető szakban jártas az illető, vagy a polgáriban)), az tűnik ki, hogy a szakjogászt érte vád a miatt, ami neki erénye és amely nélkül jó igazságszolgáltatás ma el sem képzelhető. A cikk rávilágít még arra is, hogy a bírójelölt nemcsak hivatali minőségében, hanem mint ember is hibákban szenved: «munkájában, mellyel kenyerét keresi, csak terhet, kényszerű rosszat lát». A cikkíró ezt abból állapítja meg, hogy ha ügyvédjelölttel kerül össze, az már a harmadik mondatnál valamilyen érdekes jog esetre tereli a szót, míg a bírójelölt, ugyancsak a harmadik mondatnál, ott tart, «hogy a munka igen sok és a fizetés igen kevés». Előrebocsátja, hogy lehet ez csupán a véletlen játéka is. Aligha véletlen. A beszélgetéseknek ugyanis van egy állandó szereplője. Jót csak egyetlenegyet olvashatunk a bírójelöltekről: hogy jó, sőt kitűnő hivatalnokok lesznek, pontosak a bejárásban és kiváltképpen abban, hogy a kiosztott munkamennyiséget naprólnapra feldolgozzák. De ebbe a csekélyke mézbe is csöppent valami keserű. Az is meg van állapítva róluk, hogy pontosak a távozásban is, vagyis ha ütött a hivatalos óra vége, csapotpapot otthagynak. Valóban pontosak: pontosan akkor távoznak, amikor a munkájukat elvégezték, vagy ha mégis előbb, aktával tömik meg táskájukat s hivatali helyiségüket átteszik a lakásukra. így kell lennie, hiszen a cikkíró is elismeri, hogy munkájukat mindennap elvégzik. A bírójelöltekről tett megállapításokat — így egyenként vizsgálva - - helyesen csupán puszta állításoknak nevezhetjük. Legfeljebb az az egyetlen tekintélyi érv szól mellettük, hogy — maga is fogalmazóból lett — bíró vallja őket. De vallja-e és vallotta-e valaha mindezeket más bíró is? * -K * Dr. Tóth László kir. járásbíró a következő megjegyzéseket fűzi a fenti cikkhez: Dr. Czétényi Jenő «Válasz egy cikkre» címmel megjelent közleményéhez egy-két megjegyzést kívánok fűzni. Szemrehányást kapok azért, mert cikkemben sem statisztikai adatokat, sem külföldi vonatkozású összehasonlító egybevetéseket nem közöltem. Ez igaz! Azonban nem is kívántam mindent felölelő tanulmányt nyújtani, hanem csak vázlatot, melyben, már a rendelkezésemre álló hely szűk volta miatt is, csak megállapítások és gondolatok lehettek.