Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9-10. szám - Az idegen államok lobogóinak és címereinek büntetőjogi védelme

A BÍRÓKÉPZÉSRŐL. 395 A kinevezési rendszerről mondott bírálat tulajdonképpen a fogalmazói, közelebbről: a joggyakornoki kinevezéseket sújtja. A cikk gondolatmenete szerint ugyanis itt dől el, kiből lesz bíró, mert hiszen az előkészítő szolgálatban alkalmatlanoknak mutatkozókat — bizonyos «álszentimentaiizmusból» — nem bocsátják el, ezeknek bíróvá való kinevezése legfeljebb késedelmet szenved, a jogkereső közönségre való «rászabadítás» azonban nem marad el. A cikkíró egy szóval sem említi, milyen jelenségek látása és vizsgálata után jutott ezekre a megállapításokra. Bizonytalanságát el is árulja, amikor azt mondja, hogy talán még senkit sem távolítottak el csupán azért, mert a jó bírót tevő tulajdonságok hiányoztak belőle. Hogy kinevezési rendszerünk ad-e lehetőséget és eszközöket a bírónak valók megtalálására és hogy a kinevező hatóságok a rendelkezésükre álló eszközök segítségével milyen sikerrel végezték és végzik munkájukat, arra a választ majd megadja e munka eredménye, melyre később rá fogok mutatni. Itt csak azt a közismert tényt említem meg, hogy ma csupán olyanok számíthatnak joggyakornoki kinevezésre, akik nemcsak az egyetemi, hanem már a középiskolai tanulmányaikban is kitűntek és hogy a joggyakornoki állásokra pályázók óriási száma ma módot is ad ilyen válogatósnak lenni. Ilyenformán nehezen hihető az, hogy a «hibás kiválasztású esetek tömegei fordulhatnak elő.» A bírósági előkészítő szolgálat — a cikkíró szerint — mai alakjában egyáltalán nem alkalmas a bírónevelésre és még akkor sem lehetne eredményt várni tőle, ha egyetlen nemhivatott egyén sem férkőzhetne be a bírójelöltek közé, mégpedig azért, mert a bírósági gyakorlaton levők általában nem bírói munkát végeznek, hanem beamterit s így csupán beamteri szellemet sajátíthatnak el, ami bírónál csak hiba és hátrány. Úgy látszik, a cikkíró elfelejtkezett arról, hogy az általa beamterinek minősített tendőket — központi, végrehajtási, telekkönyvi stb. ügyeket — a törvény utasítja bíró elé, bírói munkának kell tehát tekintenünk. A magyar bíró nemcsak tárgyal és ítél. Az 1911:1. tc. előtti törvénykezési rendtartásnak is voltak ilyen beamteri kinövései, végrehajtási eljárásunk 1882. január i-én lépett életbe, a telekkönyvi rendtartás még régebbi és a beamteri jellegéből legutóbb sokat vesztett örökösödési eljárásunk is 34 esztendős múltra tekinthet vissza. Az utolsó 20 év és a ma valamennyi bírája intézte tehát — mint később látni fogjuk: különösebb káros következmény nélkül — ezeket