Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról
I24 JOGGYAKORLAT. déstől — talán nem is a optima fide — szabadulni akar. Jelentős tehát az alábbi P. VI. 1^33/1928. sz. kúriai határozat. A- adásvételi s~cr^ödés á\ 1920 : XXXVI. tc. 18. §*a erfelmében a~ állam elővásárlási jogának gyakorolhatása végett a m. kir. földmívelési miniszterrel közlendő lett volna. Ennek megtörténte, s a vonatkozó döntés vagy ennek a T. 22. §-ában előírt idő alatt való elmaradása előtt a magánfelek köpött létrejött régleges ügyletről szólni nem lehet. Ha már most a~ adás-vételi ügylet bejelentése elmaradt, időközben pedig a% ügylet valamelyik félre né\ve a viszonyok változása folytán kedvezőtlenné vált, nem minősíthető a jóerkölcsökbe ütközőnek a\ egyik ügyletfélnek az a magatartása, amellyel e hiányra utalással a szerződéstől elállást kíván, vagy a hiány pótlására törekszik, mert a hiány felmerülését a s-or^ödésnek az ügylet létrejöttekor nyomban való bejelentése által bármelyik fél elháríthatta volna. Nem ténykedett tehát a jóerkölcsök ellen felperes akkor, amikor a földreform céljaira utóbb alkalmasnak elfogadott ingatlanokra nézve az állam elővásárlási jogának gyakorlását kieszközölte, mert hiszen ezen jog gyakorolhatása, az előre bocsátott törvényhely alapján, az államnak törvényben biztosított joga. (1930 I. 28.) A legérdekesebb azonban, hogy a konkrét perben a turpis causa kifogást a felperes ügyvéddel szemben az a fele (alperesi emelte, akit eljárásával a terhes ügylettől ily módon mentesített. 4. Néhány érdekes döntés a kártérítés köréből: a) Az oly kár, amelyet célszerűségi tekintetek szerint foganatosítandó intézkedés idézett elő, csakis abban J- esetben minősíthető jogtalanul okozottnak, ha a\ intézkedés tárgyilag indokolatlan volt. (Kúria P. VI. 6640/1928, 1930 I. 31.) b) Ha az illetékes katonai hatóság a foganatba vett fegyverhasználat jogos voltát megállapította és az ennek alapján hozott felmentő határozat jogerőssé vált, az utóbb eljáró polgári bíróság a fegyver használatának jogosságát a kártérítési felelősség szempontjából vita és döntés tárgyává nem teheti (l. P. VI. 8J3411926. sz. kúriai határozatJ. (Kúria P. VI. 27^4/1928, 1930 I 23.) c) Aktualitásánál fogva ki kell emelni: Kétségtelen ugyan, hogy a légi forgalomnak repülőgépek útján való fenntartása veszélyes üzem, és hogy a veszélyes üzemeket általában tárgyi felelősség terheli, vagyis az üzemek körében hibájuk nélkül felmerült károkat is viselni tartoznak. Ámde az 1922 : XVII. tc. jo. §-ával a m. kir. kormány felhatalmazást nyert, hogy a légi közlekedésre vonatkozólag a törvényhozás rendelkezéséig rendeleti úton külön jogszabályokat alkothasson és a m. kir. kormány az eme törvényes felhatalmazás alapján kiadott 10,2/0/1922. M. E. sz- ren-