Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2-3. szám - Törvénykönyv és szokásjogi rendszer

74 DJ SZÁSZY BÉLA. Nem a véletlen műve e szerint az, hogy az európai művelt nemzetek a kontinensen ma már a magyar kivételével mind áttértek a kodifikált jog rendszerére. A törvény mindig könnyen felismerhető, a bírói ítélkezésben nem változtatható, állandó és határozott szabály, amelyet a bírónak nem előbb keresnie és megállapítania, hanem csak magyaráznia és alkalmaznia kell. Egy rendszeres törvénykönyv pedig a jogintézményeket szerves összefüggésükben és teljességükben építvén ki. a jogrendszer egész képét adja s teljes szabálytömeget nyújt a jogkereső közönség és a bíró együttes tájékoztatására. A tervszerű törvényalkotás nemcsak kellő összhangot teremt a különböző jogszabályok között, de azok tartalmát is a célszerűség s a társadalmi és a gazdasági szükségletek •együttes figyelembevételével céltudatosan állapítja meg s ennek kapcsán a jogbiztonság érdekében szükséges tormakellékeket állapíthat meg s megfelelő elévülési és jogérvényesítési határidők megszabásával a célkívánta módon érvényre emelheti az idő folyásának jogrendező, jogkiegyenlítő s konszolidáló erejét is. Csak az ilyen kodifikált jogrendszer felelhet meg teljesen a jogbiztonság követelményeinek. A kódexnek azonfelül megvan az az előnye is, hogy egységes elvi szempontokból szerkesztett, teljes és rendszeres művet ad a jogtudomány művelőinek és oktatóinak a kezébe s biztos alapot teremt a fejlettebb jogtudomány színvonalára emelkedő jogásznemzedék képzésére. Mégsem akarom azt állítani, hogy bármiféle kodifikáció jobb a szokásjogi rendszernél. A szokásjog lényegében mégis a néplélek alkotása, a nemzeti jogi gondolkodás kifejezője, mondhatnám a nemzet élő jogi lelkiismeretének a tükre. A kódex pedig készülhet idegen minták után, idegen szellemben s tartalma lehet a nemzet jogi felfogása előtt egészen idegen joganyag. Ilyen magánjogi törvénykönyvet nem kívánnék nemzetemnek, amelynek saját életéből nőtt és fejlődött s jogi gondolkozásában mélyen gyökerező kipróbált ősi jogintézményei vannak, amelyek szerint élt évszázadokon át. Ilyen intézményeket a jogrend s a jogbiztonság megrendítése nélkül a nemzet életéből kitépni nem lehet és nem is lenne kívánatos még akkor sem, ha elméletileg tökéletesebbeket és célszerűbbeket tudnánk helyükre állítani. De különösen egyszerre nem lehet az összes jogintézményeket, az egész jogrendszert megreformálni s a régi helyébe egy egészen újat állítani. A jogrend szempontjából mindig jobb • egy, — még ha hibás vagy nem tökéletes — de megszokott,