Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 2-3. szám - Törvénykönyv és szokásjogi rendszer

TÖRVÉNYKÖNYV ÉS SZOKÁSJOGI RENDSZER. 69 pítása, s ha a bíró korábbi meggyőződéséhez ragaszkodik, amit a legfelsőbb döntéssel szemben is megtehet, mennél jobban érzi bírói felelősségét és bírói lelkiismeretének és meggyőződésének ösztönző erejét, akkor ismét a felsőbb fórumok elé kerül az ügy a jogszabály megállapítása végett. Ki tudná megmondani, hány jogkereső fél áldozatkészsége s perlekedő ténykedése, hány jogeset eldöntése kell ahhoz, amíg ilyen úton egy általánosan érvényesülő s állandóan követett szokásjogi tétel kialakul és meggyökerezik. Nyilvánvaló, hogy az ilyen jogrendszer, amely kénytelen úgyszólván minden egyes új jogesetre a felek költségén külön törvényt alkottatni a bíróság [által, szegény nemzetnek nem való költséges jogrendszer. Igaz, hogy mennél helyesebb s mennél meggyőzőbb a felállított s 'alkalmazott jogtétel, annál gyorsabban Sfannál mélyebben talál általános elismerésre és követésre. Ámde ha a kialakulás processzusa el is jutott végül abba az állapotba, hogy a megállapított tétel szokásjogi szabályként általánosan elismerésre és követésre talált, ez a szabály nem szakadt el végleg szülőanyjától, az azt megalkotó bírói meggyőződéstől, amely azt továbbra is kritikája alatt tartja s változásához képest újból és újból formálni kívánja. Ennek a következménye azután az, hogy a szokásjogi rendszer tulajdonképpen nem ismer közkötelező erejű állandó jogszabályt. Az 1869 : IV. tc. 19. §-a ugyanis kimondja ugyan, hogy a bíró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni, s midőn egyfelől kimondja azt, hogy a rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem veheti, de a rendeletek törvényessége felett egyes jogesetekben a bíró ítél, másfelől egyáltalában nem tültja el a bírót attól, hogy vizsgálja azt, vájjon valamely jogtétel valóban ((törvényerejű szokás»-nak tekinthető-e, s így nem zárja ki azt sem, hogy a bíró törvényerejű szokásnak állított valamely tételről kétségbevonja, hogy érvényben levő törvényerejű szokásjogi szabály; mert hiszen azt, hogy valamely tétel ilyen szokásjogi szabály-e, maga a bíró van hivatva megállapítani. De még ha ezzel szemben fel lehetne is hozni, hogy vannak magánjogunknak olyan, a régmúltban keletkezett kétségtelen szokásjogi tételei, amelyek annyira általánosan ismertek és elfogadottak, sőt Verbőczy Hármas könyvében írott jog formájában is kifejezettek, mint a törvény, s ennélfogva fel sem lehet tenni azt, hogy bármelyik bíró érvényüket kétségbevon-