Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - A védelem mint művészet

498 D? BARACS M ARCÉL. ülianusról ránk öröklődött ezt a lírával átázott epikai stílust kultiválta. A második típus elgondolásában, szófűzésében is modernebb, keményebb lelket követel meg, amely ritkán hajlik lírai elérzékenyedésre; szatírájánál csak bagatellizáló humora kegyetlenebb, stílusa rapszodikus, de drámai erőre tud emelkedni. Feledhetetlen két reprezentánsa: Polónyi Géza és Eötvös Károly. Az utolsó évtizedeknek legnagyobb magyar védője Vá^sonyi Vilmos volt. Tudása megragadta az ügynek lényegét, értelme ízekre szedte a vádnak gyengeségeit és szava, mint az ó-görög monda lantosáé, bevehetetlen védőfalat emelt. Az átlagot magasan meghaladó képességeit fokozta az erkölcsi komolyság, melyet nemcsak ajkán hordozott, de életének puritánságában is megvalósított. Désy Zoltán védelmében elért sikerének ujjongott a nemzet, mert saját lelkiismeretének, a nemzeti és emberi igazságoknak győzedelmét látta benne. Vázsonyiról, a politikusról, elmondhatják talán a német költőnek szavával: «Von der Partéién Gunst und Hass verzerrt schwankt sein Charakterbild in der Geschichte», Vázsonyit mint jogvédőt, mint védőművészt legnagyobb alakjai közé fogadta be a magyar ügyvédi Pantheon. Az ő védői életének példájából szabadjon még egy különleges okulásra rámutatnom. Minden művészlélekhez, a védőművésznek lelkéhez is hozzátartozik a pénznek bizonyos (okú megvetése. Csak természetes az, hogy a?, aki életrajzának szépségére törekszik, ennek kedvéért alkalomadtán le tudjon mondani az életnek bőségéről. A magyar védőknek örök dicsősége lesz, hogy a proletárdiktatúra idejében nem fogadtak el. senkitől sem, még vagyonos védettéitől sem díjazást. Csak az a magyar ügyvéd, akit ez a tisztult önzetlenség serkentett, bírhatott a bátorsággal, hogy öklével az asztalra ütve intse meg a bolsevista vérbíróságot: «elég volt a vérből !» Ne értsenek félre. Ugyanakkor, amikor Önöktől élelmességet követelek az ügy részére, nem kívánhatok Önöktől élhetetlenséget saját magukkal szemben. Jó munkájukért jó díjazást necsak várjanak, hanem kapjanak is. Amit követelek, az, hogy a védelem mint kenyérkereset is ment legyen az erkölcsi gáncsnak még a látszatától is. Díjmegállapodásra lehetőleg ne olyankor lépjenek, amikor védettük úgynevezett lélektani helyzetnek hatása alatt cselekszik.