Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - Mi lesz a telekkönyvünkkel?

484 Dí NYULÁSZI JÁNOS. intézik el azokat az előírt határidő alatt. Sokszor eltolják az elintézés idejét. Megesik az is, hogy egy-egy akta eltévedvén, hónapokon át nem jut a telekkönyvi hatóság abba a helyzetbe, hogy az ügyet érdemlegesen elintézze. A telekkönyvi ügyvitel visszamaradása, a í'öldbirtokreíorm során történt juttatások telekkönyvi keresztülvitelének késlekedése, a be nem kebelezett jelzálogjog intézményének a FAKSZ, s a legújabb birtokreformtörvény alapján történt bevonulásába családi birtok s vitézi telek intézménye az ingatlanokra vonatkozó jogi állapot tekintetében bizonyos kétnyelvűséget teremtett. Más a tényleges állapot és más a telekkönyvi állapot. Ez a kétnyelvűség a jogbiztonságnak s különösen a dologjogi forgalomnak nagy hibája, mely napról-napra fokozódik az át nem írt ingatlanokban lejátszódó, részben élők közötti, részben halál esetére történő forgalom folytán. Az irattár hivatásának csak akkor felelhet meg, ha rendben van. Még inkább a telekkönyv, mely nemcsak nyilvántartás, hanem az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok léte és érvényesíthetősége a telekkönyvbe való bejegyzéstől függ. Elsőrendű állami érdek tehát, hogy a telekkönyv rend-. ben tartassék. ' És lehet is azt rendben tartani. Ötven-hatvan évvel ezelőtt még nagyszámban voltak a rendetlen telekkönyvek, s azok a perek, amelyeknek oka a tényleges és a telekkönyvi állapot kö.zötti eltérés folytán a telekkönyvi tulajdonos visszaélései voltak. A kettős eladásokra gondolok. De a bíróságok energikus állásfoglalása hamarosan végetvetett az ily pereknek s az utolsó évtizedek a régi banális kettős eladási pereket már nem ismerték. A 90-es években ezeknek a pereknek helyébe lépett az a fogás, hogy a telekkönyvi, de nem tényleges tulajdonos kölcsönt vett fel a nevén álló, de nem őt illető ingatlanra. Ezt azután a hitelező elárvereztette. Ennek a visszaélésnek is a joggyakorlat mihamar végetvetett a büntető törvénykönyv s a végrehajtási törvény 168. §-a alapján kifejlődött tulajdoni igényper segítségével. Az 1892: XXIX. t. c. és a betétszerkesztési törvények számos módot nyújtottak arra, hogy a tényleges állapot a telekkönyvi állapottal összhangba hozassék. Lassan-lassan telekkönyvi intézményünk bámulatos precizitásra tett szert, s a tényleges állapot és a telekkönyvi állapot közötti összhang mind teljesebb lett. Legfeljebb a térképhez fűződés folytán ott állott elő eltérés, ahol az eszmei hányadok szerint megosztott ingatlant a tulajdonostársak természetben megosztották. Ez az •eltérés azonban már nem'okozott nagy bajokat, és joggyakor-