Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - Törvényes és ági öröklés

482 DE KÖN 1G VILMOS. nat. Az ősi jószág a nemzetségé volt, abból a törvényes örököst kizárni nem lehetett és így ha valaki az ősi vagyont elidegenítette, quasi ex delicto cselekedett; természetes volt tehát a szerzeményiből való pótlás. Semmi köze sincs ehhez az Országbírói Értekezlet konstrukciójának, mely megengedi a szabad végrendelkezést és elidegenítést és csak a vagyonérték fogalmával operál. Az ági vagyon egy mesterséges kieszelés, melynek történeti motívumai nincsenek. De ha szólna is mellette valamely a múltból vett reminiscencia, úgy azt mégis el kellene törölni, mert mételyt terjeszt jogéletünkben. Aki nem katedrákon és a zöld asztalok mellett, hanem künn a küzdelmes élet levegőjében tölti életét, az tapasztalja, hogy az értelem nélküli öröklési rend visszáságait mint fokozza az elviselhetetlenségig az ági vagyon korcsszülöttsége. Becsületes munkában töltött élet után valaki végintézkedéssel azokra hagyja vagyonát, akik közel álltak hozzá, akik gondját viselték vagy ápolták, hagyja a köz valamely intézményének, melyhez eszmei rokonság fűzi. És most programszerű pontossággal fellépnek a hagyatékok hiénái, bemocskolják az örökhagyó jó hírnevét, őrültnek, beszámíthatatlannak mondják ; ha a kedvezményezett nő erkölcstelen viszonyt hazudnak, követelik a végrendelet hatálytalanítását és az ági öröklés érvényesülését. A megfélemlített örökösök többnyire kénytelenek egyezkedni, de sokszor győz is egy régi név alatt mesterkedő ági örökös,, akit az örökhagyó nem ismert, megvetett vagy gyűlölt. Ez a rendszer az öröklési jogot zsákmányjoggá aljasította. Az ági öröklésnek szappanbuborékos semmiségét legjobban illusztrálja az a vita, melyet hívei a kodifikáci folyamán lefolytattak. Egyetlen egy pontban sem bírtak megegyezni, mikor a részletek megállapítására került a sor. Az egyik a szülői, a másik a nagyszülői parentélában állítja meg; a mostani javaslat a korábbiakkal ellentétben nem ismer határt. Volt olyan nézet, mely különbséget tesz ingó és ingatlan közt, sőt elhangzott olyan kívánság is, hogy aszerint kell különbséget tenni, vájjon az ági igényjogosult férfi vagy nő. Mások követelték, hogy az ági vagyon 32 év alatt vagy IO év alatt veszítse el ebbeli jellegét; az első tervezet 1815. §-a a 32 éves határt szabott, a mostani javaslat szerint vissza lehet menni akár a honfoglalásig. Csupa kapkodás és fejetlenség. De nem is lehet azt igazsággal alátámasztani. A régi kodihkáció előadója a mellette szóló legdrasztikusabb esetet abban találta, hogy ha az ánya gyerekágyban hal meg és félórával későbben a gyermek, úgy ez utóbbinak egész vagyonát nem az