Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 10. szám - Váltóforgatmány behajtás végett
474 Dí SCHUSTER RUDOLF. Nálunk azonban a jogirodalomban eddig még kevesen foglalkoztak vele; judikaturánkban pedig én csak egy esetet ismerek, ahol ez a kérdés eldöntést nyert volna. Ez ugyanis az az ítélet, amelyet a kir. Kúria 1928 márc. 29-én P. VII. 5700/927. sz. a. hozott, amely ítélet kimondja, hogy ha a forgatmányból annak behajtási jellege nem is tűnik ki, ennek következménye nem az, hogy a felperest keresetével el kell utasítani, hanem csak az, hogy az alperes oly kifogásokkal élhet, amelyek őt az előző megbízóval (forgatóval) szemben megilletik. A döntés kétségtelenül helyes, de az ítélet nélkülözi a jogi indokolást; e helyett hivatkozik az állandó bírósági gyakorlatra. Sok évre visszamenőleg átkutatva a döntvénygyüjteményeket, nem bírok ráakadni egyetlen egy precedens esetre sem. Ezért nehezen lehet megérteni azt, hogy minő alapon történt az állandó bírói gyakorlatra hivatkozás, a helyett, hogy az ítélet ennek a ritkán előforduló jogesetnek bővebb jogi indokolást szentelt volna. Ezért szükségesnek vélem, hogy e kérdést jogi szempontból közelebbi szemügyre vegyük. Plósz (id. m. 469. old.) az ezzel kapcsolatos kérdést egy «sokat vitatott kérdés»-nek nevezi; ugyanígy Nagy Ferenc (id. m. 221. old. , sőt Schultze jenai professzor a «Treuhánder» című munkájában (46. old.) e kérdésről azt mondja, hogy «eine die Literatur und Rechtsprichung in Atem haltende Frage» és Staub (id. m. 69. old.) félveti a kérdést, vájjon ily forgatmány egyáltalában jogilag megengedettnek tekinthető-e r Ezeket csak annak jellemzéséül hozom fel, hogy nem egyszerű kérdéssel állunk szemben. Ez utóbbi kitűnik már abból, hogy az, aki a váltón rendes forgatmányosként jelentkezik, nem az és mégis a váltót saját nevében érvényesíti, de a forgató megbízása alapján és annak számlájára. Aki tehát felperesként fellép, nem váltótulajdonos, aki váltótulajdonos, az nem lép fel. Azért mindenesetre szükséges, hogy e kérdés megoldásánál két szempont legyen irányadó: az egyik az, mely ily inkasszóforgatmányos állását befelé, t. i. a forgatóval szemben, és a másik az, amely a kifelé való viszonyát veszi tekintetbe. Befelé ily forgatmányos kétségtelenül megbízottként jelentkezik, ahol a megbízásra vanatkozó jogszabályok alkalmazandók, amelyek szerint a forgatmányos a váltóösszeget, annak behajtása után a megbízónak (forgatónak) kiadni tartozik. Nem lehet azonban kétségbe vonni, hogy nem rendes megbízási viszony forog fenn, amiért is többen a forgató és