Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - Az ügyvéd végrehajtási joga az ellenfél ellen

AZ ÜGYVÉD VÉGREHAJTÁSI JOGA AZ ELLENFÉL ELLEN. 445 kezőket: Az É. T. 18. §-ában foglalt intézkedésből arra von­ható okszerű következtetés, hogy az biztosítani kívánta az ügy­védi járandóságot a megbízóval és a marasztalt ellenféllel szem­ben egyaránt. «Az ügyvéd nyerjen kielégítés az ő járandósága erejéig» mindenki mást megelőzően. Ez pedig nem egyéb, mint az ügyvédet megillető törvényes zálogjog. «A követelésre a tör­vény erejével keletkező zálogjog pedig a bírói gyakorlattal kö­vetett helyes jogi elvek szerint magában foglalja azt a jogot is, hogy a zálogos hitelező maga behajtsa a zálogjoggal terhelt követelést és ily módon szerezzen abból kielégítést.)) Mindez nincs ellentétben a Vh. T. 13. §-ával, mert az É. T. 18. §-a e szempontból jogosultnak tekinti a költség behajtására az ügyvédet is. (Ezen határozat indokát majdnem szószerint követi a Pk. V. 25306/1927. számú kúriai határozat is.) E kúriai határozattal szemben, igaz, vannak látszólag ellen­tétes kúriai határozatok is. így a Pk. V. 7432/1927. és Pk. V. 6490/1927. határozatok, melyek elutasítják a perbeli ügy­védet az E. T. 18. §-a alapján előterjesztett végrehajtáselren­delés iránti kéréssel. Ezek a határozatok azonban csak első látszatra vannak ellentétben az előbb említett kúria határozatokkal. Ugyanis a Pk. V. 7432/1927. számú határozat nem az E. T. 18. §-ában foglalt rendelkezés eltérő értelmezésével utasítja el a végrehaj­tási kérést, hanem azért, mert a kérelmező ügyvéd előzőleg már ügyfele javára kérte a végrehajtást elrendelni, ez el is ren­deltetett, erről azonban az ügyfél a perbeli ügyvéd háta mö­gött lemondott (a végrehajtás ingatlanra foganatosíttatott és az ügyfél törlési engedélyt adott) s az ügyvéd ezek után előter­jesztett végrehajtási kérését azzal utasította el — helyesen — a Kúria, hogy a végrehajtási igény az első végrehajtás elren­delésével már kimeríttetett. A Pk. V. 6490/1927. számú határozat pedig azért utasí­totta el az ügyvédet a végrehajtás elrendelése iránt előterjesz­tett kérelmével, mert az ügyfelet a marasztalt féllel szemben a per előző szakában jogerősen megítélt tőke és kamat illette meg és a Kúria a költséget beszámítani rendelte. (Ha helyes a Kúria által a 709. sz. polgárjogi határozatban lefektetett elv, — mely szerint a költség az ügyvédet illeti — akkor a Kúriának a beszámíthatás kérdésében elloglalt ezt az álláspontját nem oszt­hatjuk, mert nincs helye beszámításnak két olyan igény között, amelyek egyike nem áll szemben a másikkal, de bármint bírálta­tik is el a beszámítás kérdése, a Kúria nyilván ezúttal sem akarta magát szembehelyezni a 709. sz. polgárjogi döntés elveivel.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom