Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - Az észt államfő ("államvén") jogállása

JOGGYAKORLAT. magánokirat felhasználása nélkül a Btk. 401. §-ának világos rendelkezése szerint nem bűncselekmény. A felhasználás pedig, miután ennek arra kell irányulnia, hogy ez által valamely kötelezettség vagy jog létezése, megszűnte vagy megváltoztatása bizonyíttassék, nyilván azt eredményezi, hogy annak, aki ellen a hamis^ magánokiratot használják, ez által valamely jogi érdeke veszélyeztetve lesz- így a jogsérelem bekövetkezésének lehetősége (veszélye), mint a felhasználás eredménye, e bűncselekménynek lényeges tényálladéki eleme. (1928.-n. 28. B. 436/927.) 4.62. §. Közhivatalnoknak a hivatali alkalmaztatásának ideje alatt elkövetett valamennyi sikkasztásai a Btk. 462-. §-ában meghatározott folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztás bűntetté olvadnak bele, hacsak ezt a jogi egységet valami erre alkalmas esemény (újabb alkalmazás, bűnvádi eljárás megindítása) meg nem bontotta. így a folytatólagos bűntettnek jogerős bírói elintézése annak összes — akár kifejezetten kiemelt, akár nem is ismert rész — cselekményekből álló elemeire is kiterjed ; ezek a részcselekmények az egységet képező folytatólagos bűncselekmény mellett külön bírói eljárás tárgyává nem tehetők. (1928 VI. 26. B. 3046/927.). //. BP. 4.JQ. §. (Bűnügyi költség magánvádas ügyben.) Amennyiben az eljárás magánvádra folyik s a felek közreműködésével tárgyalás tartatik, az érdekelt fél ugyan a tárgyaláson köteles a költségeire vonatkozó kérelmét előterjeszteni s ez esetben a bíróság a véghatározatban dönt azoknak viselése tárgyában, de ha az eljárás tárgyalás megtartása nélkül szüntettetik meg, nincs semmi akadálya annak, sőt nincs is erre más mód, minthogy a bíróság az érdekelt fél kérelmére külön határozzon e költségek viselése kérdésében. (K. 1928. VI. 22. J. E. B. 4196 928.). BN. II. A II. Bn. 30. §-a — ennek határozott s félre nem érthető szövegéből kitünőleg — kizárólag a kir. ítélőtábla ítélete ellen használható semmisségi panaszokról rendelkezik s csak azokat korlátozza oly ügyekben, amelyben az elsőfokú ítéletet egyesbíró hozta. Ennek folytán nem lehet vitás az sem, hogy az e szakaszban említett egyesbíró alatt csakis a kir. törvényszéknek azt a bíráját lehet érteni, aki az 1921 : XXIX. tc. 2. és 3. §-ai értelmében az ott említett csekélyebb súlyú, de a kir. törvényszékek hatáskörébe tartozó bűncselekmények tárgyában jár el és határoz, de semmiesetre sem lehet érteni a kir. járásbíróságoknál működő bírákat, akik ugyan mint egyesbírák járnak el, de jogszabályaink szerint nem ily néven, hanem mint kir. járásbíróság ítélkeznek. Egészen kétségtelen ezek szerint az, hogy a törvényhozás a II. Bn. 30. §-ában csupán a kir. ítélőtáblának, mint másodfokú bíróságnak ítélete ellen a BP. értelmében használható semmisségi panaszokat korlátozta. (K. 1928. VI. 22. J. E. 3364 928.). Az általános amnesztia végrehajtásánál végeredményben bírói döntésre van utalva az a kérdés, hogy a kegyelemnek feltételei valamely konkrét ügyben szereplő vádlottra fennforognak-e, Ez a döntés a föltételek téves merlegelése alapján megfoszthat a kegyelem áldásától olyanokat, akik arra é/demesek s a kegyelem kedvezményében részesíthet arra érdemetleneket. Úgy a vádlottnak, mint a köznek érdeke szempontjából súlyos sérelmet okozó ily bírói döntések ellen, kifejezett kizáró rendelkezés hiányában az általános jogelvek értelmében meg kell adni az érdekelt feleknek a perorvoslat jogát (K. 1928. VI. 22. B. 4076,928.). Közli: A. 25*