Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - A főrészvényes felelőssége

28 Dí KRONSTEIN ANDRÁS. sem cselekszik. Az egyes részvényesek szabály szerint csak egyszer cselekszenek, midőn a tőkét adják, ezzel feladatuk majdnem mindig megszűnt. Az alapításnak és az üzletvezetésnek egész munkája az igazgatóságnak van fenntartva, a nélkül, hogy a részvényesek képesek lennének ezek működését ellenőrizni, hát még vezetni. Egyes főrészvényesek, mint ilyenek, bizonyos körülmények között tudnak befolyást gyakorolni, de akkor a részvénytársaság elveszti tipikus jellegét és dacára az azonos jogi formáknak, egy új alakulat keletkezik, mely az egyéni vállalkozáshoz összetévesztésig hasonlít. (Hasonlóképpen Knies: Der Credit 199. old., Wagner: Schönbergs Handb. der pol. Okonomie 224. old., Dühring: Kursus der National und Socialökonomie 182. old.) Ezen elgondolás mellett adva van a kérdés: tegyük-e a főrészvényest qua ilyent, aki ura az egész társaságnak, fokozottabb mértékben felelőssé és mily cselekményekért vagy pedig maradjanak meg a régi szabályozás mellett, hogy a részvények névértéke befizetésén túl őt semmi kötelezettség nem terheli? A fokozottabb felelősség megállapításának dogmatikai akadálya nincs. Mert az a nézet, mely a részvénytársaság jogi személyiségét a társak felelősségmentességére, helyesebben meghatározott, korlátolt felelősségére alapítja, megállható alappal nem bír, ha figyelembevesszük, hogy a betéti társaságnál okvetlenül, a szövetkezetnél pedig eshetőleg van olyan társ, aki korlátlanul felel a társaságért. Utóbbiak jogi személyiségét pedig senki sem vonja kétségbe. A főrészvényes felelősségének mérve tehát nem jogi, hanem célszerűségi, gazdasági kérdés. A bíróságoknak már de lege laia foglalkozniok kellett a kérdéssel, mennyiben tehető felelőssé a társaság a főrészvényesért és viszont. A Reichsgericht (Entscheidungen 99. k., 2yj. old. idézve Friedlánder: Konzernrecht 138. old.) a következő érdekes döntést hozta: «A.-nak a tulajdonában volt négy G. m. b. H. összes üzletrésze és azonfelül egy egyéni cég és alkalmazta B.-t különböző minőségben mind az öt vállalatához fix fizetéssel és haszonrészesedéssel az öt üzlet után. A. azonnali hatállyal elbocsátotta B.-t, aki perel számadás kötelezettségének kimondására a haszonrészesedése megállapítása végett. A társaságok védekezésével szemben, hogy A., aki nem képviselőjük, őket nem obligálhatta a Reichsgericht marasztalta és kötelezte a társaságokat is, mert A.-nak nem volt lehetetlen számadásra szorítani a társaságokat. Igaz ugyan, mondja az indokolás, hogy A. és a társaságok egymástól különböző jogalanyok, de a bíró