Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 4-5. szám
BÍRÓI GYAKORLAT. Valorizált tőke után a kártérítés mértékét leszállító különös okok nélkül is újabban rendszerint csak évi 5 %-ot szokott a bíróság megítélni «a megfelelő mértékű valorizálására*) való utalással (343/1922). Jugoszláviai hitelezőnek cseh korona követelése után a bíróság évi 1 2%-ot ítélt meg, bár a fizetést az adós a hitelezőnek megbízottja kezéhez belföldön volt köteles teljesíteni. Az indokolás arra utal, hogy felperesnek a késedelmes fizetéssel okozott kára csak ezen magasabb kamat fizetése által térül meg és döntésénél a bíróság nem az 1923 : XXXIX. tc. vonatkozó intézkedéseit, hanem a jugoszláviai hitelviszonyokat tekintette irányadóknak. (2504/1926). Ebben a határozatban, valamint általában a bíróságnak a kamatokra vonatkozó ítélkezésében az a felfogás )ut kifejezésre, hogy a késedelmi kamatok és a tényleges kár között lehetőleg összhangot kell teremteni s ehhez képest a bíróság a mereven megállapított kamattételeket a pénzpiac tényleges helyzetének megfelelően majd mérsékli,, majd felemeli. A szerződéses kamatokat illetőleg a bíróság kimondotta, hogy az 1877 : VIII. tc.-ben foglalt kamatkorlátozások nemcsak bejegyzett kereskedő |avára. hanem akkor sem nyerhetnek alkalmazást, ha az adós be nem jegyzett, de bejegyzésre köteles kereskedő volt. A bejegyzési kötelezettségét nem teljesítő kereskedő ugyanis nem élvezhet előnyöket a törvény be nem tartása alapján (2883/1925). Ismételten kimondta azonban a bíróság, hogy bár az 1877: VII. tc. 9. §-a szerint az ebben a törvényben megállapított kamatkorlátok bejegyzett kereskedők kölcsönös kereskedelmi ügyleteire alkalmazást nem nyerhetnek, az általános magánjogi elvek erejénél fogva kereskedők között sem lehet érvényesen olyan kamatot kikötni, amely a forgalomban szokásos mértéket lényegesen meghaladja s amelynek fizetése által szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a forgalmi erkölcsökbe ütköző aránytalanság állana elő. Ehhez képest az 1926. évre 30 és 36%-ban megállapított kamatot évi 18 %-ra (1839/1927), az 1925. év elejére pedig a bú;akamalot évi 15%-ra mérsékelte (2883/1925). A megengedhető mértéken felül kikötött, de már kamat gyanánt lefizetett összegeknek a tőkébe való beszámítását a bíróság meg nem engedte (1839/1927). Megállapította a bíróság, hogy bár az alperes mint vevő szabályszerű kötlevelet aláírt, nem jött létre ügylet, amikor a vevőnél a malom nevében való ügyletkötésre felhatalmazással el nem látott ügynök járt el s a malom sem ellenkötlevelet nem küldött, sem másként nem nyilatkozott a teljesítési határidő lejárta előtt 17*