Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Az új büntetőnovella és a perorvoslat reformja

'4 BÁLÁS P. ELEMÉR. bíróság mellett működő főügyésznek s ennek bejelentésére szintén hosszabb határidőt engedett. A 478. cikk szerint a felsőfokú ügyésznek külön perorvoslata van, tekintet nélkül arra, hogy milyen perorvoslatot jelentett be az elsőfokú ügyész, vagy hogy megnyugodott-e az ítéletben. A főügyész fellebbezésének határideje 40 nap, [az egyesbíró ítélete ellen 20 nap]. Nagyon érdekes volna összehasonlítani az új törvényt megelőző és követő évek perorvoslati statisztikáját, bár az életbelépés 1914 január i-ére esik s így hamarosan követi Olaszországban is a háborús állapot, amelynek rendkívüli következményei nem lehetnek irányadók a normális viszonyok tekintetében, pedig célunk éppen annak kimutatása, hogy nálunk a perorvoslati szabályok javítása normális szemszögből nézve is szükséges s így maradandó reformra volt szükség. Sajnos, éppen a háború következtében nem is állanak adatok rendelkezésemre. Az ismertetett reális tényeknek világításában nagyon is indokoltnak tűnik a magyar törvényhozó törekvése a perorvoslati jog gyakorlásának racionális szabályozására. Két rendszer között lehetett választani. Egyik a francia, másik a német rendszer (az 1920. évi javaslat szerint). Mindkettő alkalmas a perorvoslatok komolyságának fokozására. A felsőfokú ügyész részére biztosított hosszú határidő alkalmas arra, hogy meggondolásra késztesse a vádlottat és védőjét, másfelől alkalmas arra is, hogy az elsőfokú ügyész által esetleg elkövetett hibát helyre lehessen hozni. Az új olasz büntető perrendtartás indokolása utal is arra, hogy mivel az ügyészség részéről más-más szervek járnak el az első- és a felsőfokon, biztosítani kell a felsőfokú ügyész perorvoslatának függetlenségét az elsőfokú ügyészétől, hogy így a felsőfokú ügyész felfogása érvényesülhessen. (Progetto del codice di procedúra penale. Relazione ministeriale. 648-9.) Ebben a rendszerben azonban van valami merevség: a minden esetben egyenlő határidő. Van továbbá egyoldalúság: a vádlottnak és a védőnek nincs meg ugyanaz a joga, mint a közvádlónak. A német rendszer is ugyanezekben a hibákban szenved s annyiban is hiányos', hogy nem ad önálló perorvoslati jogot a felsőfokú ügyésznek. A vádlottat illetően arra lehet ugyan hivatkozni, hogy az ő részére utólagos perorvoslati, vagyis csatlakozási jogot engedni nem túlságosan nagy jelentőségű, mert a Bp. 387. §-a értelmében a vádló részéről, habár a vádlott terhére használt fellebbezés mindig a vádlott javára használtnak is tekintendő s a semmiségi okok közül az anyagiakat a vádlott javára mindig (Bp. 385. §. ut. bek.), az alaki semmiségi okok közül pedig egyiket-másikat általában hivatalból