Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1. szám - A saját jelzálogjogról

26 DF VARANNAI ISTVÁN A SAJÁT JELZÁLOGJOGRÓL. tossága, aki fél a ki nem taposott utaktól csak úgy, mint a bizonytalan jelzésűektől, e régen várt szükségletet kielégítő törvényhelyet gyakorlati használatba venni nem merte. A jelzálogjogról szóló javaslat tehát nemcsak a teljesség szempontjából tesz szolgálatot, mikor e rendelkezéseket ismét kodifikálja, de eloszlatván a kétségeket, egy hatalmas jogintézmény útjából hántja el az akcidentális akadályokat. A törvényjavaslat 18—22. §-ai iktatják minden ellentmondást kizáróan jogunkba az új konstrukciót. E szerint minden olyan esetben, mikor a jelzálogos követelés egészben vagy részben megszűnik, vagy arról a hitelező egészben vagy részben lemond, a terhelt ingatlan tulajdonosa a megszűnés vagy lemondás terjedelmében a jelzálogjog ranghelyével rendelkezhetik mindaddig, míg a jelzálogjogot a telekkönyvben nem törölték. E rendelkező jogánál fogva az eddigi jelzálogjog telekkönyvi kitörlésével egy időben a jelzálogjog rangsorában akár az eddigi, akár az új hitelező javára jelzálogjogot alapíthat, az eddigi követelésnél nem terhesebb uj követelés biztosítására. Előfordulhat, hogy a ranghely csak részben üresedett meg, amely esetben a töredékében megmaradt régi jelzálogjog kollidál az újonnan alapított jelzálogjoggal. Itt a törvényjavaslat a prioritás elvére tér vissza és a régi jelzálog megmaradt részét az új jelzálognak rangban elébe helyezi. A következő 19. § a saját jelzálog elvének további-előnyomulását jelzi. Míg az előbbi szakasz a ranghellyel való rendelkezést csupán a jelzálogjog törléséig" engedélyezi, addig itt már ezt a jogosítványt — ha a tulajdonos ilyen szándékát a törlés alkalmával feljegyezteti — a kitörlés utáni egy év tartamára perpetuálja. Méltányos, hogyha a saját jelzálog berendezéséhez az előbbi §-ban körülírt lépéssel már közeledtünk, akkor ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a ranghellyel való rendelkezés a törléskor nyomban, ex abrupto történjék, hanem adjunk időt és alkalmat arra, hogy a tulajdonos a fix ranghely előnyeit kellő alkalommal és megfelelő módon használja ki. Míg az idézett szakaszokban a törvényjavaslat szemmelláthatóan kacérkodik a saját jelzálogjog gondolatával, addig a konstrukció záróköveként tekinthető 22. §-ban merészen visszakanyarodik a lex lata konstrukciójához. Ha a jelzálogos ingatlant végrehajtási árverésen eladják és a tulajdonos a kielégítési sorrend megállapítása előtt a megüresedett ranghelyről nem rendelkezett, a továbbadás jogával nem élt, úgy a jelzálogjog ranghelye a kielégítési sorrend megállapításában figyelmen kívül marad és a tulajdonos a vételárból a jelzáloggal fedezett összeget a maga javára igénybe nem veheti. Világosan kitűnik itt, hogy a törvényjavaslat az elvileg repiciált alapgondolat következetes keresztülvitelét, minden vonatkozásban nem vállalja. A saját jelzálogjog klasszikus rendszerében, ha a likvidációkor ily követelésnélküli ranghelyek állanak fenn, azok a vételár felosztásánál teljesen