Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - A magyar ügyvéd sorsa

A MAGYAR ÜGYVÉD SORSA. hanem a jó hír és a kvalitás szerint keresi az ügyvédet. És a jó hír és a kvalitás numerus claususa intézményes rendelkezés nélkül is szűk. A sorompón innen, a rácson belül levők sorainak ritkulása vagy a korlátolt felvétel «egykéje» tehát az élet örök és leküzdhetetlen törvényei szerint megint csak nem a restringált kisebb létszám boldogulási arányának lehetőségét javítaná, hanem az élet numerus claususának körén belül duzzasztaná majd mammutivá egy-egy irodában a jogkeresők forgalmát. Odáig ugyanis mégsem mehet a legelszántabb reform sem, hogy hatalmi szóval irányítsa azt is, hogy ki kihez forduljon bizalommal. A kommerciális nagyüzemek példájából pedig tudjuk, hogy a kisüzemekkel szemben micsoda letipró energia rejlik azokban. Ügy véljük, hogy a szükségképpen kialakuló, hogy úgy mondjam, nagyüzemi ügyvédi irodákban — amelyek más, itt most fejtegetni nem kívánt vonatkozásban is veszedelmet hordanának magukban — még nagyobb volna ez a letipró erő. Azután rövidlátásra vall az a törekvés, amely ezt a kérdést kihatásaiban csak az ügyvédség szolgálni vélt érdekei szempontjából vizsgálja. Ezt a rövidlátást megértjük azon kartársak részéről, akiket a mostoha sors jobb megoldás híján ehhez a gondolathoz, az álmok szalmaszálához vezet. De a már felelősségénél fogva is magasabb helyen kötelességszerűen azzal is számolni kellene, hogy hol helyezik el azokat, akiket majd a numerus clausus intézményével az ügyvédi pályától elzárnak, elűznek. Evek óta titokban és igazán nem remélt messzemenő jóindulattal egyenesen az ügyvédek számára és a numerus clausus eljövetele idejére kellett, hogy tartogassák ezeket a lehetőségeket, mert mi, ha szétnézünk a siralomnak ebben a csonka országában, nem látjuk ezeket a lehetőségeket. Ellenkezően azt látjuk, hogy a numerus clausushoz hasonló panaceák az egyesek exisztenciája szempontjából mind-mind nyomort és nyomort hoztak. B-listás köz- és magántisztviselő, az alacsony munkában verítékező mérnök és orvos, a kényszeregyezséggel küzködő kereskedő és iparos, a hír szerint éhen halt vagy cipőtalpaló bíró s a szomorú valóság szerint néhány addig kifogástalan ügyvédet is korrumpált, vizsgálati fogságot ülő, vagyonfelügyelőséget áruló bíró, mind új mai fogalmak. S mindenütt túlzsúfoltság! Mert ha máshová nézünk, ott sem vigasztalóbb a kép. A tőkések, a részvény — a záloglevél — a hadikölcsön-tulajdonosok sincsenek jobb sorsban. A valorizáció akut kérdése is nyomort hozott s a későn felébredő bírói lelkiismeret folytán újra csak nyomorral fenyeget. Azelőtt azért, mert nem valorizáltak és ma meg már azért, mert valorizálni akarnak. Vagv