Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 6. szám - Az üzem kártérítési felelőssége

296 SZEMLE. szerzett jogok sérelme nélkül (vájjon szerzett joga van-e a jelenlegi jelölteknek is r vagy pláne a jogi karra már beiratkozott egyetemi hallgatóknak is r) — és a részleteknek egyelőre még nyitvaállása mellett. Természetesen a «részletkérdések»-en volna igazából a fősúly : Mennyi lenne a betölthető létszám ? Mimódon apasztanák idővel a túlnagy tömeget.- Az egyénenkénti bebocsátás a kormány joga lenne-e (amivel megszűnnék az ügyvédi kar és pálya szabadsága) ? vagy legalább a kamarákra magukra hárulna a megválogatás felelőssége ? Emlékeztetünk egyébként arra, hogy ha az egyetemi «numerus clausus» fennmarad, az eo ipso csökkenti pár év múlva a jogászpótlék fejszámát s valószínűleg fokozottabban az ügyvédekét. A döntő szempontot pedig általában nem ott keresnők, hogy a létszám lezárása a már működő ügyvédek gazdasági helyzetén nyilván lendítene valamit: mert ez a nyomort nem kisebbítené, csak eltolná másokra, t. i. azokra, akik máskülönben még a pályára léphetnének. Hanem az igazi kérdés az : emelkednék-e a pálya ethikája és jogászi nívója ? azaz : nyerne-e (nem az ügyvédi kar, hanem) a köz r És ha igen : vájjon nem vesztené-e el a társadalom azt, amit ezen a réven nyerhetne, ismét a vámon — t. i. a jogért nehéz helyzetében is merészen küzdő, gerinces karnak függőségbe kerülésén ? Mindezen kérdésekre egyébként lelkünk mélyéből fakad az a felelett: a numerus clausus mellőzendő — az ügyvédikarra vonatkozólag mindenképpen, de egyébként is — mindenképpen ! — A Magyar Jogászegylet pénzügyi szakosztálya április 27-iki ülésén Dr. György Ernő bpesti ügyvéd, az Országos Hitelvédő Egylet igazgatója, Kó\ladobások és hitelvédelem címen tartott előadást. Előadó szerint a hitelvédelem alapgondolata minden inzolvenciális eljárás tekintetében : a hitelezők egyenlő elbánásának elve. Mindjárt ennél a kiindulásnál találjuk az első ütközőpontot a köztartozások behajtási rendszere és a hitelvédelem alapvető érdekei között. A köztartozások behajtásának alapelve, hogy a kincstár a maga igényeit, tekintet nélkül az inzolvenciális állapot minémű^égére : akár kényszeregyesség, akár csőd esetén száz százalékig kell, hogy megkapja. A kincstári követeléseknek ez a messzemenő privilégizálása helyesnek nem tekinthető. Különleges elbírálást azoknak a hitelezőknek kell csupán nyújtani, akikre vonatkozólag egészen speciális méltányossági és szociálpolitikai momentumok szólanak követelésük .kedvezményezett kielégítése tekintetében. A köztartozások behajtásánál amúgy is kell bizonyos veszteség-koefficienssel számolni. A méltányos álláspont elfoglalásával végeredményben a kincstár gazdaságilag sem kerülne kedvnzőtlenebb helyzetbe. Az engedmény adásával a kincstár az ügyek nagy részéből effektív több teljesítéshez jutna, mint amennyit elérni képes, mai privilégizált behajtási rendszere mellett. Különösen nem indokolható szigor érvényesül a köztartozások behajtásánál abban a tekintetben, hogy az e részben vezetett végrehajtások elleni igényperek indításának lehetőségét az említett rendelet 59. §-a majdnem teljesen kizárja. Az iparosnak és a kereskedőnek lakásán kívül, tehát irodájában vagy üzletében levő dolgaira is, csak bizonyos korlátozás mellett érvényesíthető az igénykereset. Itt is csak azt lehet kívánnunk, hogy a rendes magánjogi elvek nyerjenek alkalmazást a köztartozások behajtásánál is. A kincstár követelésének érvényesítésénél elsősorban az ingókból keres kielégítést. A méltányosság követelménye az volna, hogy ahol a kincstár az ingatlanbekebelezés folytán teljes biztosítékkal rendelkezik, ebből keresse kielégítését s az ingókat hagyja érintetlenül a 'öbbi hitelezők javára' Az előadás füzetalakban is megjelent.