Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 4-5. szám
BÍRÓI GYAKORLAT. I91 szempontból természetesen kevés jelentősége van e megállapításnak, mint amely az alanyi bűnösség fokára sem irányadó. 7°- §• Ugyancsak az említett bűnügy, amelyben házastársak szövetkeztek egy általuk közösen ismert egyén meggyilkolására, adott alkalmat a C.-nak a társtettesség fogalmának újabb meghatározására. Kifejti e határozat, hogy a társtettesség megkívánja azt, hogy a bűncselekményt megvalósító döntő tevékenységben a társtettesek szándéka egyetértő, egységes és kölcsönös legyen, a bűncselekményt megvalósító tevékenységet magát pedig az egymás tevékenységét és az eredményt akaró együttesség vagy közösség jellemezze. Úgy, hogy a társtettes cselekménye legalább is a bűncselekmény kísérletének fokáig terjedjen abban az egyetértésben, hogy a megvalósítás többi részét a másik tettestárs létesíti, s hogy a fizikai cselekmények együttesében egyesülő okok — az okozatot eredményezik. Éppen ez a megosztott munkában egységgé tömörülő és okszerű együttesség határolja el a tettestársi viszonyt a bűnsegédi bünrészességtől, amennyiben a bűnsegéd akaratának nem kell előzőleg és egyetértőleg egyesülnie a tettesével, — a tettest tudtán kívül is lehet segíteni; — s ami ennél is fontosabb, hogy a bűnsegéd cselekvése a bűncselekmény kísérleti fokáig sem terjedhet, hanem önmagában legföljebb az előkészület jellegével bír. Aki tehát a törvényes tényálladék egy-egy részéi kö^ös akaratlat - a társa és a maga cselekvését és a\ eredményi egyetértőleg akarva foganatosítja, a\ a\ oko\atosság egy résnél vég^i, nem feltételi nyújt, hanem okot valósít meg s így tettestárs: felel úgy a maga, mint a társa cselekvéséért s az ebből előálló okozatért, az eredményért. Az elkövetési cselekményben való közreműködést a C. abban látja, hogy míg a férj «előre megfontoltan alvó embert ölt", addig az asszony (•előre megfontoltan alvó embert helyezett férjének kipróbált fegyvere elé.» A nő is tehát oly cselekvést végzett, amely «a törvényes tényálladék részleges megvalósítása.') Kiindulópontul itt az szolgált, hogy a no tevékenységét egyenlőnek tekintették azzal, mintha az áldozatot lefogta vagy megkötözte, leitatta, szóval védekezésre képtelenné tette volna. A C. e határozatával tehát kettős következtetés útján állapítja meg a tettestársaságot. I. Alvó embernek megölés céljából való kiszolgáltatása = védekezésre képtelen állapotba való helyezés; II. védekezésre képtelen állapotba helyezés = tettesi közreműködés. E felfogás lényegesen túlmegy az 1926 márc. 9-én B. II. 6196/92^. sz. határozatban elfoglalt állásponton, amely a társtettesség megállapítását csupán a legsúlyosabb eredményt előidéző cselekmény (halálos ütés) együttes elkövetésétől függetleníti. Aminek pedig logikus következménye az (1926 november 10-én B. 6068/926. sz. a. kelt határozat), hogy a társtettes akarja a maga és társa részcselekményét — ha a bekövetkezett eredmény mértékét előre nem is láthatta, s felelőssége is ennek megfelelően igazodik. Más alkalommal a C. társtettesség feltételeit, szorosabbra fogva, megkívánta, hogy a t. t. a büntetendő tényálladéknak valamely részét elkövetési cselekedettel megvalósítsák, s így szándékosan hozzájáruljanak az egész tényálladék létrejöttéhez, másrészt pedig szükséges a t. t.-ben a tudat, hogy a többiekkel együttesen járulnak hozzá a cselekményhez. (B. I. 712292(1.) Ami az előbb említett határozatban a tettestársi tevékenységre vonatkozólag kimondatott, ellentétben áll a C.-nak régebbi gyakorlatával, amely szerint még bűnsegéd, aki a megmérgezett gyermeket a méreg beadása alatt ölében tartotta (1. B. T. III. 303.), s amely gyakorlat az ölési teve-